2020. január 28., kedd

DÉLELŐTT | 
Jézus beszédei biztos alapot adnak

Igehely: Mt 7:24-29; Kulcsige: Mt 7:24 „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát.”

Jézus a hegyi beszéd zárásaként emlékezteti hallgatóságát, hogy Isten beszédének a hallgatása felelősséggel jár. Az Ige, Isten cselekvő, teremtő szava föl kell, hogy építsen bennünk egy maradandó új életet, amit az Úr biztos alapon álló házhoz hasonlít. Bölcs embernek nevezi azokat, akik így tesznek: 1.) Akik Jézus tanítását komolyan veszik, akik valóban mennyei bölcsességgel alapozzák meg saját boldogságukat, ami az Úr tanításának kiindulópontja. 2.) Akik engedelmességgel igyekeznek kedvesek lenni Isten szemében. Ezt a törvény helyes megtartásával, és a kegyes cselekedetek jó lelkületű gyakorlásával érhetik el, Jézus szerint. 3.) Akik embertársaik javát keresik, de legalábbis igyekeznek igazságosan bánni velük.

Olyannyira nem üres, képletes beszéd ez, hogy a Biblia tanúsága szerint a sokaság álmélkodott tanításán. Gyakorlatias, életeket megváltoztató tanítás volt ez, ami sok kapcsolatot helyreállított, sok igazságtalanságot megelőzött, sok önző embert mások javát kereső, szolgáló életű felebaráttá formált.

Te hogyan alkalmazod a hegyi beszéd tanításait személyes életedben? Mely tanítások épültek már be életgyakorlatodba?

Győri Gábor

DÉLUTÁN | 

Jézus betölti a szomjazót

Igehely: Jn 7:37-39 „Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! 38Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek. 39Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Lélek, mivel Jézus még nem dicsőült meg.”

Jézus Ézsaiás könyvének 58. részéből idéz: „Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok! Ha majd senkire sem raksz jármot, nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul, ha kenyeret adsz az éhezőnek, és jól tartod a nyomorultat, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény. Az Úr vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged. Csontjaidat megerősíti, olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz”. A hívő élet nem lehet öncélú. Mindig a személyes szükségeinkkel, kéréseinkkel fordulunk először Jézushoz, és Ő be is tölti azokat, de a közösségünk Ővele nem érhet itt véget. Azért adott nekünk inni, hogy aztán mi forrássá legyünk. Azért töltötte be szükségeinket, hogy a Szentlélek által Jézust képviselve, az Ő szeretetével mi is képessé váljunk arra, hogy mások szükségeit betöltsük. Az a mennyei Atya akarata, hogy szeretet és igazság legyen népe között. Ezt olyan tökéletesen megtartani, ahogy Mózes leírta, lehetetlen. De, ami emberi akarással és erővel lehetetlen volt, isteni segítséggel, a Szentlélek folyamatos pártfogásával lehetségessé vált.

Győri Gábor

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 20:4–23 Kulcsige: 2Krón 20:17 „Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr. Ne félj és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az Úr!”

Ami­kor Is­ten­re te­kin­tünk, akkor ez min­den, amit te­he­tünk. Ez a leg­több és a leg­jobb is. Így lesz siker, elő­re­ha­la­dás, győ­ze­lem, meg­ma­ra­dás, élet. Ho­gyan le­he­tünk ilye­nek, mit kell ten­nünk ezért?

Ki­ált­sunk Is­ten­hez (4–13)! Jós­áfát össze­hív­ta a népet imád­koz­ni és böj­töl­ni. Ez a leg­fon­to­sabb, ez az, ami meg­erő­sít, ilyen­kor ad Isten ve­ze­tést és se­gít­sé­get. A ki­rály ve­zet­te az ima­órát, ő ké­szült imád­koz­ni, és buz­dí­tot­ta az em­be­re­ket is imára. Így kell meg­ol­da­ni nehéz hely­ze­te­ket: imád­koz­va. Le­gyen ne­künk is ez az erős­sé­günk!