2021. február 16., kedd

DÉLELŐTT | 
Isten kötött össze!

Igehely: Mt 19:3-9; Kulcsige: Mt 19:6 „Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember el ne válassza!”

Isten a házasságot életre szóló szövetségnek rendelte. A statisztikákat figyelve, ma azt látjuk, hogy aggasztóan nő a válások, és a házasságon kívüli együttélések száma.

Az olvasott Ige történetének segítségével kitűnik, hogyan viszonyul az Úr Jézus a házassági hűséghez: „Amit Isten egybekötött, ember el ne válassza!” (6v.) Már Mózes idejében is a tönkrement házasságokból inkább a menekülést, mint a rendezést keresték az emberek. Figyeljük meg, hogy a Megváltó különbséget tesz az eredeti, isteni rend, és a kompromisszumos emberi rendelések, elhajlások között, amit a következő nemzedékek már követendő mintaként kezeltek.

Kérjük imában, hogy az Úr oltalmazza a házasságunkat. Egy olyan világban, ahol könnyen megy a válás, jussunk előbbre annak az egységnek a megvalósulásában, ami jellemzi Krisztus és a Gyülekezet kapcsolatát. Az Istennel kötött szövetség következménye, hogy életünk minden területén - a házasságot is beleértve - Jézust kívánjuk úrrá tenni. Ez biztonságot és hűséget eredményez, ami óriási ösztönző erőt jelent a másik számára.

Mit tehetek, hogy házastársam felé kimutassam hűségem? Miért is válnak el az emberek? Hogyan fogja az Úr megítélni a házasságtörőket?

Székely Béla Dániel

DÉLUTÁN | 

Szeressétek Isteneteket!

Igehely: Józs 23:1–11; Kulcsige: Józs 23:11 „Azért nagyon vigyázzatok magatokra, és szeressétek Isteneteket, az URat!”

Izráel megöregedett vezére, Józsué előhívja a főembereket és felszólítja őket. Visszatekintve emlékezteti őket Isten segítségére, ami nélkül nem foglalhatták volna el az ígéret földjét. Majd előretekintve Isten segítségének szükségére és feltételeire mutat rá. Ám ez a segítség nem volt egyoldalú Isten részéről. Ő elvárta, hogy népe hasonlóképpen viszonyuljon Hozzá. A szívükre köti, hogy ők is hasonló hűséggel, engedelmességgel, odaszánással legyenek az Úr követésében és szolgálatában. (11v.)

Igénk által minket is szólit, hogy vigyázzunk. Ne keveredjenek össze a bűnös dolgok a szent dolgokkal. (7v.) A megalkuvások tönkreteszik azt a forró vágyat, amit Isten adott az Ő igéje, az imádkozás és a bizonyságtétel iránt. „Viseljetek gondot magatokra ...”, (ApCsel 20:28) és „szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. (Mk 12:30)

Imádkozzunk, hogy minden érzésünkkel, értelmünkkel, energiánkkal sze-ressük az Urat, ne érdekből, hanem elszántságból. Mert segítségünkre volt, mert megbocsátott, és nézd az áldást, nevezd meg egyenként, az Úr szerető kezéből mennyi jó is ért!

Székely Béla Dániel

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 27:1–4 Kulcsige: 2Krón 27:3–4 „Ő építtette meg az Úr háza felső kapuját, és sokat építtetett a Várhegy kőfalán is. Júda hegyvidékén városokat emelt, az erdőkben pedig várakat és őrtornyokat építtetett.”

Nagyon jó, ha vannak államférfiak, akik megerősítik az országot. Mindenki lehet ilyen ember, aki végzi a maga feladatát és a különféle területeken helytáll. Milyen területeken?

Szellemi területen. Ez az első és a legfontosabb. Jótám azt tette, amit Isten helyesnek lát. Nem azt, amit ő lát jónak, nem azt, amit a közvélemény helyesel, hanem amit a szent Isten akar. Ha valaki erre törekszik, ennek nagy hatása van és jó eredménye.