2022. március 7., hétfő

DÉLELŐTT | 
Jónás jele

Igehely: Lk 11:29-32; Kulcsige: Lk 11:30 „Mert amiképpen Jónás jel volt a niniveiek számára, úgy lesz az Emberfia is jellé ennek a nemzedéknek.”

Máté evangélista megjegyzi, hogy a farizeusok jelt kértek Jézustól. A jel megerősítette az elmondott üzenet igazságát. A sokaság nem akart hinni Jézus szavának külső megerősítés nélkül. Jézus Krisztus önmagát állítja eléjük legnagyobb jelként. Ő maga elegendő jel e nemzetség számára. Jónáshoz hasonlítja magát, akinek a prédikálására a niniveiek bűnbánatra jutottak. De Jézus halála és feltámadása sokkal nagyobb szabadulást szerzett azoknak, akik hisznek benne. A Jónás jele azokra is utalhat, amiket Jónás hirdetett. „A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzetséggel, és elítélik, mert ők megtértek Jónás prédikálására, de íme, nagyobb van itt Jónásnál” (Lk 11:32). Ninive lakosai elhitték azt, amit Jónás mondott, még úgy is, hogy nem volt erre látható bizonyítékuk.

Vannak, akik csak akkor hisznek, ha látnak. Vannak, akik akkor is hisznek, ha nem látnak. Olyanok is vannak, akik akkor sem hisznek, ha látnak, de olyanok is vannak, akik annak ellenére, amit látnak, mégis hisznek. Te melyik csoportba tartozol? Elég jel számodra Jézus Krisztus?

Vajda Miklós

DÉLUTÁN | 

A teljes üzenetet hirdeti

Igehely: 1Sám 3:15-18; Kulcsige: 1Sám 3:18a „Elmondott azért neki Sámuel mindent, semmit sem titkolt el előtte.”

Az Úr kijelentése eddig ritka volt. Most azonban megszokottá vált, mivel Isten talált valakit, akire rábízhatja az üzenetet. A teljes üzenet hirdetése sok esetben félelmet vált ki, akárcsak Sámuel esetében. Isten üzenete sohasem volt népszerű, éppen ezért nem meglepő, hogy Sámuel nem merte megjelenteni Élinek a látomást. Jeremiás próféta is azt mondta, hogy nem beszél többet Isten nevében, mert ez veszélyezteti az életét, de végül nem tehette, mert nem tudta elviselni az égő tüzet, amely a csontjai közé volt rekesztve (Jer 20:9). Sámuelnek Isten ítéletét kellett hirdetnie Éli háza felett. Isten üzenete az volt, hogy közel van Éli családjának a papi tisztségből való kizárása. Ez az üzenet annyira megrázó volt, hogy belecsendült az emberek füle. A kizárás oka Éli fiainak a gonoszsága, és Éli, bár tudta ezt, mégsem fenyítette meg őket.

Az Úr Jézus Krisztus a teljes üzenetet hirdette, akkor is, ha ez nehéz volt, és ezért népszerűtlenné vált. Kész volt felvállalni annak következményeit akkor is, ha az életébe került. Nekünk is hozzá hasonlóan a teljes evangéliumot kell hirdetnünk, bármibe kerül is. Isten segítsen meg bennünket!

Vajda Miklós

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
14 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Tit 3:1–2 „Emlékeztesd őket arra, hogy rendeljék alá magukat az uralkodóknak és a felsőbbségnek: engedelmeskedjenek, és legyenek készek minden jó cselekedetre. Senkit se szóljanak meg, kerüljék a viszálykodást, legyenek megértők, teljes szelídséget tanúsítva minden ember iránt.”

Az, ahogyan többek között a hatóságokhoz és a felsőbbségekhez viszonyulunk, világosan megmutatja, mennyire vesszük komolyan az Úr Jézus szelídlelkűségben való növekedésre felszólító parancsát. Mai igénk teljes szelídséget kér tőlünk, kivétel nélkül minden ember iránt. Szerető családtagjainkhoz, jóbarátainkhoz még képesek vagyunk úgy-ahogy szelídséggel viszonyulni, de milyen magatartást tanúsítunk a nehéz természetű, erőszakos, minket kihasználó vagy elnyomó emberekkel szemben?