2023. november 27., hétfő

DÉLELŐTT | 
Jákób álma: egy létra, mely égig ért

Igehely: 1Móz 28:10-22; Kulcsige: 1Móz 28:12 „És álmot látott: Egy lépcső állt a földön, amelynek teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak azon fel és le.”

Úgy véljük, hogy az Istennel való közösség záloga az, ha kedve szerint élünk. Ám mit remélhetünk akkor, ha előfogott minket valami bűn, bajt és kárt okoztunk embereknek, szégyent hoztunk az Úr nevére? Akkor kire számíthatunk? Emberekre aligha, a bűnt gyűlölő Istenre még kevésbé… Vagy talán mégis?
A megcsalt bátyja elől rossz lelkiismerettel menekülő, holtfáradt Jákób a Biblia egyik legszebb prófétai álmában részesül. Már az égig érő, angyaljárta létra haladási irányában is üzenet rejlik. A magát elhagyottnak vélő ősatya ebből felismerheti, hogy eddig sem volt társtalan, hiszen láthatatlan kísérői most már látható lényekként mellőle indulnak el fölfelé… De ennél is lényegesebb, hogy ott van az Örökkévaló: „Odafönt… az ÚR állt”. Jó Atyánk ugyanis nem a vétkező vesztét kívánja, hanem azt, hogy helyreálljon, éljen. Az úttévesztő Jákóbnak, és az Úr Jézus ítéletre eljöveteléig minden bűnösnek ezt üzeni: „veled vagyok… nem hagylak el”. Megtérhetsz! Élhetsz!
„A szívemet átadom én, / Ó, nézd, leteszek mindent lábad elé! / Mi nélküled benne volt, kár és szemét. / Uram, szívemet átadom én” (HH 46).

Győri Kornél

DÉLUTÁN | 

Bizonyosságunk alapja

Igehely: 1Kor 15:1-11; Kulcsige: 1Kor 15:11 „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.”

Az örök életbe vetett hitünk alapja Üdvözítőnk feltámadása. Ha Sátán ezt kételyeivel kikezdené, azonnal lépnünk kell. Ezt tette Pál is, miután a korinthusiak közül többen kétségbe vonták Urunk feltámadását. Hogy őket meggyőzze, másokat pedig megerősítsen, arra a közismert elvre építve érvel, hogy egy igazság akkor elfogadható, ha legalább két vagy három tanú állítására épül.
Pál első tanúja az Úr Jézus megváltói művéről általa hirdetett, üdvözítő evangélium. Ezután rámutat arra, hogy az idő teljességének sarkalatos üdveseményeit – Krisztus váltsághalálát, temetését és feltámadását – az Írások már jó előre leírták. Harmadjára az apostol a Feltámadottal találkozó, nem is egy, hanem félezernél(!) is több, a korinthusiak által elérhető szemtanúra hivatkozik. Mindez nekünk is segít, hogy bizonyosságunk értelmileg megalapozott legyen.
A Megváltó azt akarja, hogy róla ne csak hiteles ismeretünk, hanem személyes hittapasztalatunk is legyen, hogy mindenikünk megvallhassa: „megjelent nekem is”. – Te megvallhatod-e már?
„Én jól tudom: Megváltóm él…” (HH 199)

Győri Kornél

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
1 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 2Kir 18:1-8 Kulcsige: 2Kir 18:5-6 „Bízott az Úrban, Izráel Istenében; nem volt hozzá fogható senki Júda királyai között, sem előtte, sem utána. Ragaszkodott az Úrhoz, nem tért el tőle, hanem megtartotta parancsolatait, amelyeket az Úr adott Mózesnek. “

Minő szép és kedves dolog, mikor egy fiatal azzal tűnik ki, hogy Istenhez ragaszkodik. Nem a ki vagy feltűnés végett, hanem meggyőződésből, elkötelezettségből. A meggyőződés nem divatos, nyitottság ürügyén felületességre nevel a világ, legyenek a fiatalok olyanok, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától (Ef 4:14). Nem is beszélve az elkötelezettségről, nemhogy Istenhez, de semmihez sem. Azzal ámítva, hogy a gyökértelenség a szabadság, ördögszekérként süvítenek az életen végig.