2024. április 9., kedd

DÉLELŐTT | 
Másodszor is mondta

Igehely: Mt 17:22–23; Kulcsige: Mt 17:22 „Amikor újra együtt voltak Galileában, így szólt hozzájuk Jézus: Az Emberfia emberek kezébe adatik.”

Jézus tanítványai a Messiáskirályt várták, mint minden hívő zsidó. Ezért meglehetősen zavarodottak voltak, mert semmi jelét nem látták annak, hogy Jézus királyságra törekedne. Az elhívásnak engedve követték Jézust, mert látták a csodákat, de minden korábbi ismeretükkel és természetes elvárásaikkal szembement ez a kijelentés Jézus megöletéséről és feltámadásáról. Ezért mintegy kizárták ezeket az érthetetlen mondatokat a gondolataikból. Nem beszéltek róla, csak érzelmileg reagáltak: nagyon elszomorodtak. Ennek az lett a következménye, hogy amikor Jézust elfogták és megölték, akkor ez teljesen felkészületlenül érte őket, szétestek értelmileg, érzelmileg. Kétségbeestek és menekültek.

Mit ígért nekünk, a követőinek Jézus? Egyrészt, hogy még nála is nagyobb csodákat fogunk cselekedni (Jn14:12), másrészt, hogy ugyanúgy üldözni, gyilkolni fognak minket is, mint őt (Lk 21:12, Mk 13:12–13). A mi részünkről mind a kettőhöz hit kell. Isten pedig adta mindkettőhöz a Szentlelkét, aki által erőt kapunk.

dr. Kovács Géza

DÉLUTÁN | 

Szerelemből gyűlölet?

Igehely: 2Sám 13:1–15; Kulcsige: 2Sám 13:15 „De utána annyira meggyűlölte őt Amnón, hogy nagyobb lett a gyűlölete, amellyel gyűlölte, annál a szerelemnél, amellyel szerette, és ezt mondta neki Amnón: Kelj fel, menj innen!”

Milyen szomorú történet! Már a kezdetnél is voltak vészjósló jelek: betegséget okozó epekedés, egy ravasz barát, hazugság. Ilyen alapra lehetetlen egy áldott, tartós kapcsolatot építeni. Szomorú, hogy amikor Dávid király elment a fiát meglátogatni, nem érzékelte a csapdát két gyermeke között.

Amnón bűnös viselkedését teljes mértékben elítéljük. Ki tudott volna idejében segíteni neki, hogy kijózanodjon, hogy megszabaduljon bűnös vágyától?! Hisz később életével fizetett gonosz tettéért!

Támár kétségkívül áldozat volt. Hogy védhette volna meg magát kiszolgáltatott helyzetében? Nem olvassuk, hogy felkiáltott volna Istenhez segítségért, pedig ő megígérte, hogy velünk lesz a nagy bajban is.

Sajnos, mostanában is hallunk hasonló tragédiákról. Egy fiatal nő italába kábítószert tesznek, és eszméletlen állapotában képtelen védekezni. Szörnyű következményei lehetnek. Legbiztonságosabb kerülni az ilyen helyeket, társaságokat. Ne a szemétdombon keressük boldogságunkat, társunkat!

Kovács Gézáné Ildikó

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
6 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Róm 2:1–10 Kulcsige: Róm 2:10 „Viszont dicsőség, tisztelet és békesség jut majd osztályrészül mindazoknak, akik jót tesznek, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek.”

A Biblia kétféle emberről beszél. Az egyik az, aki szereti és cselekszi a gonoszságot, a rosszat; a másik az, aki szereti és cselekszi az igazságot, a jót. Isten igazságosan fog ítélni majd az ítélet napján, és mindenkinek megfizet cselekedetei szerint (Róm 2:6). Viszont addig, ameddig a földi életünk vagy a kegyelmi idő tart, jóságos velünk. Ő ad napsütést és esőt jókra is, és gonoszokra is. Ha ma reggel fel tudtál kelni, az is az Ő jóságának köszönhető. Isten jósága minden embert megtérésre ösztönöz. Sajnos, nem mindenki veszi észre Isten jóságát.