2024. június 12., szerda

DÉLELŐTT | 
Isten szeretete ragadós

Igehely: 1Jn 4:7–11; Kulcsige: 1Jn 4:11 „Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.”

Kristálytisztán fogalmaz János apostol a szeretetről. Ha szeretjük egymást, ezzel, mint egy anyakönyvi kivonattal bizonyítjuk, hogy Istentől születtünk. Aki nem szeret, annak nem sok köze van Istenhez. Isten a legnagyobb példa abban, hogy hogyan kell szeretni. „Abban nyilvánult meg az Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala.” Ez a szeretet nem értelmetlen, hanem Isten saját magát halálba adó, s ezáltal életet ajándékozó cselekedete volt érettünk.

Isten szeretettől „ragadós” keze, ha valakit megragadott, akkor az összekenődik ezzel a „ragasztóval”. Nem gond ezzel a mázzal hozzáérni valakihez, bárkihez. Nem szoktak neheztelni emiatt.

Nehogy lemosd! Inkább nyúlj bele könyékig, s aztán vegyülj az emberek közé: akár ellenség is legyen az. Öleld magadhoz őket, még akkor is ha gyalulatlanok vagy „szálkásak”!

Isten is ezt tette veled!

Domokos Ernő

DÉLUTÁN | 

A megtéréshez méltó élet

Igehely: ApCsel 26:19–20 „Ezért, Agrippa király, nem voltam engedetlen a mennyei látomás iránt, hanem először Damaszkuszban és Jeruzsálemben, majd Júdea lakóinak és a pogányoknak hirdettem, hogy térjenek meg, forduljanak az Istenhez, és éljenek a megtéréshez méltóan.”

Igénkben azt látjuk, hogy Pál apostol (Saulus) megtérését követte az engedelmesség és a bizonyságtevő élet. Engedelmes volt a hívásnak, a mennyei látomásnak, és követte a parancsot, amit kapott Istentől, mert a megtéréshez illik az engedelmesség és a bizonyságtevés. Pál nem szűnt meg bizonyságot tenni, úgy ahogy kapta a megbízást. Az Úr így beszél Pálról: „Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a népek, a királyok és Izráel fiai elé” (ApCsel 9:15b).

Pál hitte azt, hogy ha őt az Úr meg tudta változtatni, akkor ő képes mások életét is megváltoztatni. Hirdette, hogy forduljanak az Úrhoz, és éljenek a megtéréshez méltó életet.

A megtéréshez méltó élet gyümölcstermő élet is. „Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöket!” (Mt 3:8) „A Lélek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség” (Gal 5:22)

Az egyik tehetségkutató műsor mentora úgy értékelte egy keresztyén lány előadását, hogy fellépésével, megjelenésével közéjük is elhozta a templomot, a mennyet. Milyen a mi hívő életünk? Látják az emberek rajtunk a szentséget?

Gál Bálint

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
1 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Gal 5:24–6:5 Kulcsige: Gal 6:1 „Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél!”

Az ál­lan­dó lelki éber­ség, ön­ma­gunk mér­leg­re ál­lí­tá­sa, a szem­be­sü­lés gyar­ló­sá­gunk­kal és bű­ne­ink­kel el­ve­szi a ked­vün­ket attól, hogy mások gyar­ló­sá­gá­nak és bű­ne­i­nek ügyét lo­bog­tas­suk ma­gunk előtt. El­ve­szi a ked­vün­ket attól, hogy mi akar­junk csal­ha­tat­lan igaz­sá­got szol­gál­tat­ni. Nem je­len­ti ez azt, hogy sze­met kell huny­nunk em­ber­tár­sa­ink el­ve­szett ál­la­po­ta és lelki test­vé­re­ink tör­vény­sze­gé­sei fö­lött.