2025. március 22., szombat

DÉLELŐTT | 
Kinek-kinek, ami jár

Igehely: Mk 12:13–17 Kulcsige: Mk 12:17 „Jézus ezt mondta nekik: «Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené.» És igen elcsodálkoztak rajta.”

A nép vezetői újabb módot keresnek, hogy Jézust megvádolhassák. Két olyan csoportnak a képviselői szövetkeznek, akik amúgy konfliktusban voltak és egymást lenézték. A gonoszság erői sok esetben készek egymással együttműködni, amikor Isten tervét próbálják meghiúsítani.

Kell-e adót fizetni (vagy más kötelezettségeknek eleget tenni) egy olyan hatalomnak, amely nem tiszteli Istent, törvényeit nem tartja szem előtt? Hogy kérdését feltegye, Jézusnak „kölcsön” kell kérnie egy pénzérmét. A zsidók éltek a birodalom által biztosított gazdasági előnyökkel, de a rendszer által elvárt kötelezettségek alól sok esetben ki akarták vonni magukat. Jézus rábizonyít kétszínűségükre.

Az összefüggésből kitűnik: Jézus utasítása – „Adjátok meg Istennek, ami az Istené” – magában foglalja azt a gondolatot, hogy az ember Isten képmásának hordozója, hogy valójában Isten tulajdona.

Felszabadító tudat: belesimulhatsz Alkotód és Megváltód végső, mindenek felett álló akaratába. Kész vagy-e neki adni szeretetből azt, amit kér – engedelmeskedve mindenben? Akkor talán az adó kérdése el is törpül.

Molnár Vilmos

DÉLUTÁN | 

Az önigazultság ítél

Igehely: Jer 5:1–7 Kulcsige: Jer 5:3 „Pedig te, Uram, az igazságot nézed. Megverted őket, de nem fájt nekik, irtottad őket, de nem akarták megfogadni az intést. Kőkemény maradt az arcuk, nem akartak megtérni.”

Az önigazultságnak legalább kétféle értelmét ismerjük. Önigazult embernek mondjuk azt, aki saját erőfeszítései által akar Istennek megfelelni, hogy majd üdvösségben részesítse őt. Vallásos cselekedetek által és egyházi szabályok betartásával akarja ezt elérni, mert azt hiszi, hogy előbb méltóvá kell válnia az Isten kegyelmére. Régen is, és ma is sok ilyen vallásos ember koptatja a templomajtó küszöbét, hiába. De azt is önigazultnak mondjuk, aki miután vétkével szembesítik, mentegetőzve a megtérés felelősséget nem vállalja, hanem másra próbálja azt hárítani, még akár Istenre is. Olvasott igénkben inkább a második változatot találjuk. „...nem bánkódtak”, „...nem akarták magukra venni a dorgálást”, „arcuk keményebb lett a kősziklánál, nem akartak megtérni” (3. v.). Szomorú lett ennek is a vége. Végül az is kiderül az Igéből, hogy mi a fő oka az önigaz lelkület kinövésének: nem ismerik az Úr útját, vagyis Igéjét, és nem járnak azon (4-5. v.). Olvassuk hát az Igét, és éljük meg azt, hogy mindenféle hasznát (áldását, előnyét) megtapasztalhassuk (2Tim 3:16–17)! 

Kiss Lehel

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 14:1–7 Kulcsige: ApCsel 14:1 „Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké.”

A nyíltan, bátorsággal hirdetett ige, amit Isten Szentlelkének a munkája erősít meg, mindenképpen reakciót fog kiváltani: vagy ellenszenvet, vagy megtérést. A hívő embernek tudatosítania kell magában, hogy az evangélium hirdetésének ára van. Azok, akik az evangéliumnak ellene állnak, mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák az üzenet hirdetőjét. Pál és Barnabás pontosan azt tapasztalták meg, amire annak idején Jézus figyelmeztette a tanítványait: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál.