Média-ajánló

 Napi áhítat

Igehely: Ef 3:1–13; Kulcsige: Ef 3:6 „Hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által.”

Ha a gyülekezetben élőknek tartaniuk kell egymástól vagy a vezetőiktől, ez a legrosszabb, ami Isten népe körében előfordulhat. Ha tőlünk, Krisztus követőitől és szolgáitól mások óvakodnak, az nagyon rossz képet mutat rólunk. Akhábtól, Jézabeltől, Heródestől mindenkinek tartania kellett. Ők valamennyien elbuktak. Az Isten gyülekezetében egyetlen félelemnek van helye, az istenfélelemnek. Ha nem így van, akkor az a közösség beteg.

 SZÖVETSÉGI HÍREK

Idén immár hetedik alkalommal került megrendezésre a Bibliai Olimpia. Országszerte 148 gyermek és tini vett részt az olimpián, s idén is mind a négy…

Hazamentek...

2023. január 18-án búcsúztunk Biharon † Cartis Ioan testvérünktől, akinek 89 esztendőt ajándékozott Megváltó Ura. Borszegen született és tért meg, majd alapított családot. Gyülekezetünknek 55 éve…

 GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK

2022. október 30-án örömteli és várva-várt eseményre gyűlt össze az Értarcsai Baptista Gyülekezet és körzete, valamint a sok helyről érkezett…

Egy csodálatos álmom teljesülhetett október 2-án Biharon. Úgy éreztem, milyen szép lenne „ifjúsági találkozót” szervezni a környező gyülekezetek…

 BEMERÍTÉS

Több mint háromszáz lélek gyűlt össze a szamosardói gyülekezetben az első helyi bemerítési istentiszteletre, 2018. augusztus 19-én. Huszonöt…

A Kolozsvári Kőszikla Gyülekezet Isten kegyelméből 2018. május 27-én bemerítési ünnepet tartott. Orgován Tamás tett nyilvánosan is vallást arról,…

 OLVASNIVALÓ

És monda néki Nátánael: Názáretből támadhat-e valami jó? Monda néki Filep: „Jer és lásd meg!” (Jn 1:47, Károli ford.)

 INTERJÚ

Az Ezékiel 22:30 különösen szólt hozzám: „Kerestem köztük valakit, aki építené a falat, és odaállna a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam.” Ez az ige sokáig ki volt függesztve a szobám falán, hogy a szemem előtt legyen, és motiváljon. És ez, azt hiszem, nemcsak a teológiai hallgatóknak érvényes, hanem a gyülekezet minden tagjának. Isten országában vannak olyan feladatok, amelyeket nekünk személyesen kell elvégeznünk.

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

Meleg, tavasz eleji napon lehettünk együtt 2023. március 18-án Biharszentjánoson, egy különleges női alkalmon, ahol dr. Balla Annamária beszélt arról…