Mindennapi áhítatok

2023. április 8., szombat

Igehely: Jn 19:38-42; Kulcsige: Jn 19:40 „Fogták tehát Jézus holttestét, és leplekbe takarták az illatszerekkel együtt, ahogyan a zsidóknál szokás temetni.”

Sok és sokféle temetést volt alkalmam levezetni. Mindegyik más volt, és mégis hasonlítottak egymásra. Mások voltak a körülmények, a helyszín, a résztvevők, de azonos az üzenet, a liturgia, a lelkület.

2023. április 7., péntek

Igehely: Jn 19:16b-27; Kulcsige: Jn 19:20 „A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust.”

Az a tény, hogy háromnyelvű felirat hirdette Jézus király-voltát a keresztre szegezett táblán, annak köszönhető, hogy Pilátus megérzett és megértett valamit Jézus királyi mivoltából.

2023. április 6., csütörtök

Igehely: Jn 19:1-16a; Kulcsige: Jn 19:5 „Ekkor kijött Jézus, rajta volt a töviskorona és a bíbor ruha. Pilátus így szólt hozzájuk: Íme, az ember!”

Hétfőn olvashattuk Kajafás gondolatát: „jobb, ha egy ember hal meg a népért.” Gamáliel pedig azt állította a börtönből szabaduló tanítványokra utalva: „ha ez a mozgalom emberektől van, fölbomlik, ha Istentől van, nem tudjátok szétoszlatni őket.”

2023. április 5., szerda

Igehely: Jn 18:28-32; Kulcsige: Jn 18:32 „Így kellett beteljesednie Jézus szavának, amelyet akkor mondott, amikor jelezte: milyen halállal kell meghalnia.”

Kálváriája utolsó előtti állomásához érkezik Jézus. Az utolsó vacsora terme, a Gecsemáné-kert, Annás és Kajafás főpapok palotája után, most a világi ítélő hatalom letéteményese, Pilátus, a helytartó előtt áll.

2023. április 4., kedd

Igehely: Jn 18:19-27; Kulcsige: Jn 18:21 „Miért engem kérdezel? Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik: íme, ők tudják, mit mondtam.”

Annás, a nyugalmazott főpap tanítása felől kérdezi különleges foglyát. Nem a csodatételek, nem a halott-támasztások, nem a származása, végzettsége, életrajza érdekli, hanem a tanítása. És ez bölcsességre vall. Jézust igazán a tanítása jellemzi.

2023. április 3., hétfő

Igehely: Jn 18:12-18; Kulcsige: Jn 18:17 „Az ajtót őrző szolgálólány így szólt Péterhez: Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy te is? De ő így felelt: Nem vagyok.”

Ó, jaj: hány és hány Péter van ezen a világon! Akik nagy lendülettel nekiszaladnak a maguk által vállalt feladatnak – hogy azután hamarosan megfutamodjanak a nehézségek, a próbák, a Gonosz „szolgálóleányainak” szájától. Olyan könnyű elítélni a ma Pétereit. Mégsem teszem.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: ApCsel 14:1–7 Kulcsige: ApCsel 14:1 „Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké.”

A nyíltan, bátorsággal hirdetett ige, amit Isten Szentlelkének a munkája erősít meg, mindenképpen reakciót fog kiváltani: vagy ellenszenvet, vagy megtérést. A hívő embernek tudatosítania kell magában, hogy az evangélium hirdetésének ára van. Azok, akik az evangéliumnak ellene állnak, mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák az üzenet hirdetőjét. Pál és Barnabás pontosan azt tapasztalták meg, amire annak idején Jézus figyelmeztette a tanítványait: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál.