2023. április 6., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Íme, az ember!

Igehely: Jn 19:1-16a; Kulcsige: Jn 19:5 „Ekkor kijött Jézus, rajta volt a töviskorona és a bíbor ruha. Pilátus így szólt hozzájuk: Íme, az ember!”

Hétfőn olvashattuk Kajafás gondolatát: „jobb, ha egy ember hal meg a népért.” Gamáliel pedig azt állította a börtönből szabaduló tanítványokra utalva: „ha ez a mozgalom emberektől van, fölbomlik, ha Istentől van, nem tudjátok szétoszlatni őket.”

Rövid felkiáltásával – „Íme, az ember!” – Pilátus is örökérvényű igazságot mondott ki. Akaratlanul, de rámutatott Krisztusban az ember igazi lényegére: az ember annyira ember, amennyire mások megváltásáért szenvedni képes. Az ítélethozatal körülményei pedig megmutatják, mekkora a különbség ember és „az ember” között. A csúfolódó, Jézust arcul köpő katonák: emberek. Jézus „az ember” méltóságával viselte megaláztatását.
Még a főpapok is ártatlannak találták (ezért kellett hamis tanú), mégis megkorbácsolták. Jézus, „az ember” magára vette ezt a bűnt is, hogy mi „Isten igazsága legyünk Őbenne.”

Az ember gyáva, félénk, megalkuvó: Pilátus is visszalépett, ha a császárnál való bevádolással fenyegették – „az Ember” nem alkudott meg senkivel: csak az Atya akaratát figyelte.

Füstös Gyula

DÉLUTÁN | 

Az Úr Jézus és Pilátus

Igehely: Mt 27:1-2, 11-26; Kulcsige: Mt 27:22 „Pilátus így szólt hozzájuk: Mit tegyek akkor Jézussal, akit Krisztusnak mondanak? Mindnyájan azt kiáltották: Keresztre vele!”

Akárcsak Heródes, Pilátus is egyszer találkozik Jézussal. Talán egy órán át tarthatott a kihallgatás. Ennyi idő alatt Pilátusnak döntenie kellett: elfogadja Jézus király mivoltáról szóló állításait, vagy visszautasítja. Mondhatnánk, hogy záros határidőn belül döntenie kellett: megkoronázza, vagy megfeszíti Jézust?

Pilátus tragédiája abban keresendő, hogy bár szimpatizált az elítélt fogollyal, rokonszenvesnek találta, felismerte benne azt a különleges vonást, ami mássá tette Őt minden addigi ítéletre várótól – mégsem akarta feladni függetlenségét, önálló döntési jogát, önérzetét. Fizikai valóságában láthatta Jézust; hagyta, hogy lenyűgözze személyiségének varázsa, nem tagadta meg állítását, tudni akarta: foglya valóban egyféle álruhás király?

A legtöbb ember idáig jut el – vagy, ha úgy tetszik, idáig eljut – a Jézussal való kapcsolatában. Miként Pilátus: pozitívan értékeli, igazat is ad tanításának, rendkívüli személyiségnek tartja – csak éppen a lényeget, isteni mivoltát tagadja meg. Igen, mert akkor engedelmeskedni kellene Neki.

Megvallottad már Jézust Isten Fiának?

Füstös Gyula

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
3 + 12 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Ef 5:1–14; Kulcsige: Ef 5:9 „A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség.”

Elgondolkodtam rajta, mit is jelent Isten követőjének lenni? Gyermekeinket látva, akik akarva, akaratlanul is, de utánoznak minket, szülőket, valahogy így kellene nekünk is, hívőknek az Úr Jézust leutánozni. Úgy, hogy szeretjük embertársainkat (mert ő előbb szeretett minket), és közben tartózkodunk a gonosztól. Ha világosságban járunk (ő maga a Világosság), az ő fényében, akkor az ő követésének, utánzásának gyümölcsei láthatóvá kell, hogy legyenek az életünkben. Olyan krisztusi jellemvonások, mint jóság, igazság, egyenesség, amiről az Ige ír, jellemzik-e életünket? Kiviláglanak-e?