Mindennapi áhítatok

2022. október 22., szombat

Igehely: Lk 12:22-34; Kulcsige: Lk 12:32 „Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!”

„Ezért mondom nektek: ne aggódjatok.” – így szólt a Mester a tanítványaihoz, miután nehezen elviselhető dolgok bekövetkeztéről beszélt. Gyakran találjuk magunkat aggodalomban: Mit hoz a holnap, lesz-e munkánk, és elég-e a nyugdíj a számlákra? Hogy lesz majd, ha nem lehet adni-venni?

2022. október 20., csütörtök

Igehely: ApCsel 5:33-42; Kulcsige: ApCsel 5:38b-39 „Mert ha emberektől való ez a szándék vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül; ha pedig Istentől való, akkor úgysem tudjátok megsemmisíteni őket, és még úgy tűnhetne, hogy Isten ellen harcoltok.”

Az apostoloknak a Jézusról szóló beszéde mellett a Szent Szellem bizonyságtevése olyan erősnek bizonyult, hogy Izráelnek a názáreti ellenes legfőbb tanítói is elbuktak. A helyzet megoldását csak az apostolok megsemmisítésében látták.

2022. október 19., szerda

Igehely: ApCsel 5:17-32; Kulcsige: ApCsel 4:20-21a „Mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk. Azok pedig, miután megfenyegették, elbocsátották őket, mivel semmi lehetőséget nem találtak arra, hogy megbüntessék őket.”

Az apostolok méltatlankodás nélkül elfogadják a hatósági döntést, a bebörtönzést. Engedelmességük származéka az újabb isteni beavatkozás egy angyal megjelenésével. Így valósul meg a „győzelemről győzelemre” jutás, a meggyőző kijelentés, hogy a Krisztus parancsa felülírja az emberi rendelkezést.

2022. október 18., kedd

Igehely: ApCsel 2:42-47; Kulcsige: ApCsel 2:42 „Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.”

Az első gyülekezet tevékenységének leírását találjuk itt. A különböző társadalmi helyzetekből jött emberek saját lelkükben tapasztalták Isten Szellemének munkáját. A közösségi élet Isten jelenlétében történik. Az imádatban ott van az Imádott. A kenyér megtörésében jelen van a Megtöretett.

2022. október 17., hétfő

Igehely: ApCsel 2:37-41; Kulcsige: ApCsel 2:41 „Akik pedig hallgattak a szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.”

Az emberiség problémája a bűn, az Isten parancsainak megszegése, de mivel az ember nem képes megtartani a parancsolatokat, ezért az Úr Jézus keresztáldozata mentesíti az Isten ítélete alól mindazokat, akik elfogadják ezt a kegyelmet.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Krón 20:4–23 Kulcsige: 2Krón 20:17 „Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr. Ne félj és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az Úr!”

Amikor Istenre tekintünk, akkor ez minden, amit tehetünk. Ez a legtöbb és a legjobb is. Így lesz siker, előrehaladás, győzelem, megmaradás, élet. Hogyan lehetünk ilyenek, mit kell tennünk ezért?

Kiáltsunk Istenhez (4–13)! Jósáfát összehívta a népet imádkozni és böjtölni. Ez a legfontosabb, ez az, ami megerősít, ilyenkor ad Isten vezetést és segítséget. A király vezette az imaórát, ő készült imádkozni, és buzdította az embereket is imára. Így kell megoldani nehéz helyzeteket: imádkozva. Legyen nekünk is ez az erősségünk!