Mindennapi áhítatok

2022. július 27., szerda

Igehely: ApCsel 11:27-30; Kulcsige: ApCsel 11:29 „A tanítványok pedig valamennyien elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek módjában áll, valami segítséget küldenek a Júdeában lakó testvéreknek.”

Jézus Krisztus azért jött a világba, hogy segítséget nyújtson, és kiemeljen a bűn nyomorúságából. Jézus Krisztus a gyülekezet Ura. Ő ma is ösztönzi övéit a kölcsönös bátorításra, olykor fizikai segítségnyújtásra is, amelyben az Ő neve megdicsőülhet.

2022. július 26., kedd

Igehely: ApCsel 11:19-26; Kulcsige: ApCsel 11:26 „Így történt, hogy egy teljes esztendőt töltöttek együtt a gyülekezetben, és igen nagy sokaságot tanítottak. A tanítványokat pedig Antiókhiában nevezték először keresztyéneknek.”

A keresztyének üldözése Jeruzsálemben oda vezetett, hogy mindenfelé szétszóródtak. Így jutottak el egyesek a szíriai Antiókhiáig. Amikor megérkeztek, elkezdték Krisztus evangéliumát hirdetni a zsidóknak (19. v.).

2022. július 25., hétfő

Igehely: Ez 34:11-31; Kulcsige: Ez 34:31 „Mert ti az én juhaim, az én legelőm nyája vagytok. Emberek vagytok, én pedig Istenetek! – így szól az én Uram, az Úr.”

A pásztor képe többször is megjelenik mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben. Ezékiel itt a nép vezetőit nevezi pásztoroknak, akiknek gondoskodniuk kellett volna, védelmet biztosítani a népnek az ellenségtől. Sajnos, ebben kudarcot vallottak.

2022. július 24., vasárnap

Igehely: Jn 10:11-18; Kulcsige: Jn 10:16 „Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók; azokat is vezetnem kell, és hallgatni fognak a hangomra, és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.”

Amikor még bűneinkben voltunk, nem Jézust követtük, hanem a Sátán befolyása alatt éltük életünket. Ilyen módon mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok (Ézs 53:6). Azonban eljött a nap, amikor megtértünk lelkünk pásztorához és felvigyázójához (1Pt 2:25).

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Jn 14:12–17 Kulcsige: Jn 14:13-14 „Amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban; ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem.”

Az Úr Jézusnak van egy különleges ígérete számunkra: hozzá fordulhatunk a kéréseinkkel. Mindazt, ami megegyezik akaratával, és amit megígért az övéinek, bátran kérhetjük az Ő nevében. Biztat, hogy kérjünk, keressünk, zörgessünk (Mt 7:7–11). Van, hogy Isten nem úgy hallgatja meg kéréseinket, ahogy mi azt szeretnénk, de mindig meghallgatja. Van, hogy nem úgy kapjuk meg, ahogy azt elgondoltuk, és nem akkor, amikor mi akartuk. De Ő jobban tudja, hogy mikor mire van szükségünk, és biztosan a javunkat akarja.