Igehely: Lk 20:9-19; Kulcsige: Lk 20:14 „De mikor meglátták őt a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös! Öljük meg őt, hogy mienk legyen az örökség!”
Jézus – a hatalma jogszerűségét firtató – igazoltatási szándékot előbb visszautasította. Most – két példázatban – mégis rávilágít arra, hogy Neki van a legtöbb joga; mi több: Ő az egyetlen az isteni jogokon belül. Az első példázat a gonosz szőlőmunkásokról szól.
Igehely: Lk 20:1-8; Kulcsige: Lk 20:3 „Ő pedig így válaszolt nekik: Én is kérdezek tőletek valamit, mondjátok meg nekem.”
A kérdés-felelet ősidők óta a tanítás-tanulás elévülhetetlen eszköze. Ám kérdezni nemcsak az ismeretszerzés őszinte szándékával lehet. Jusson eszedbe „az ősi kígyó” (a paradicsomban): már az ártatlannak látszó kérdése is gyilkos szándékú hazugság! (1Móz 3:1) …De sokféle lehet egy kérdés indoka!
Igehely: Lk 19:41-48; Kulcsige: Lk 19:46 „Ezt mondva nekik: Meg van írva: »Az én házam imádság háza lesz«, ti pedig rablók barlangjává tettétek.”
Az Emberfia „saját világába jött”. Vele „elközelített az Isten országa”. Hatalmas volt beszédben (Mt 7:29), hatalmas cselekedetben (Mt 21:23) – mindhiába (?). Milyen fájdalmas. Hiába a csodák Messiásra mutató jelei.
Igehely: Lk 19:11-27; Kulcsige: Lk 19:26 „De ő így válaszolt: Mondom nektek, hogy akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van.”
A példázat nagy hasonlóságot mutat – a nála sokkal ismertebb – tálentumok példázatával. De a történet szereplői itt is könnyen beazonosíthatóak. A nemes: maga Jézus, aki a távoli országba utazik, hogy királyi méltóságot szerezzen.
Igehely: Lk 19:1-10; Kulcsige: Lk 19:6 „Ekkor sietve lejött, és örömmel befogadta.”
Zákeus megváltozott! Hogyan történt ez meg?
Igehely: Lk 18:35-43; Kulcsige: Lk 18:39 „Akik elöl mentek, rászóltak, hogy hallgasson el, de ő annál inkább kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam!”
Rajtam is! Utazásaimban tudjak rád figyelni, csakis rád. Nem Jerikó szépségére, csak a tiedre, Jézus. Lelkemben: a te szemeddel lássam magam. Ismerjem be vakságom, koldus voltom, ne akarjak más lenni, mint aki vagyok. Érdeklődési körömben keresselek téged, ne más földi kincseket.
Igehely: Péld 10:17–21 Kulcsige: Péld 10:19 „A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre.”
A beszéd talán az ember egyik legellentmondásosabb képessége. Ezzel tudunk bátorítani, útba igazítani, segíteni, megnevettetni másokat és kifejezni szeretetünket. Ugyanakkor a beszédünkkel ártani is képesek vagyunk másoknak, megalázni, megsérteni, pletykálni, hazudni. Sőt olyan sebeket tudunk okozni másokban, amelyek nagyon nehezen vagy egyáltalán nem gyógyulnak be az évek során sem. Jakab így ír erről: „Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat” (Jak 3:5).