Mindennapi áhítatok

2020. szeptember 1., kedd

Igehely: Jer 23:23-24,10; Kulcsige: Jer 23:28 „Az a próféta, aki álmot látott, mondja meg, hogy csak álom volt. De aki igét kapott, hirdesse igémet igazán! Mi köze a szalmának a tiszta búzához? – így szól az Úr.”

Hamis próféták tevékenykedtek Isten népe között, akik úgy állították be mondanivalójukat, mint amelyek az Úrtól vannak. Különféle álmokról beszéltek, amelyek magyarázatával a népet nem közelebb vitték Istenhez, hanem távolabb. Ezek légből kapott beszédek voltak.

2020. augusztus 31., hétfő

Igehely: Jer 22:20-23:22; Kulcsige: Jer 23:5 „Eljön majd az idő – így szól az Úr –, amikor igaz sarjadékot támasztok Dávidnak, olyan királyt, aki bölcsen uralkodik, törvényesen és igazságosan jár el az országban.”

Istentől küldött prófécia érkezett a néphez, ítéletet hirdetett a hűtlen vezetők, pásztorok ellen. Érkezik az igaz uralkodó! Ez az ígéret teljesen Jézus Krisztus személyével teljesedett, illetve teljesedik be.

2020. augusztus 29., szombat

Igehely: Jer 49:1-33; Kulcsige: Jer 49:21 „Bukásuk hangjától megrendül a föld, hangos jajgatásuk elhallatszik a Vörös-tengerig.”

Isten ítélete utolérte Edóm, Szíria és Élám földjét is. Többek között azért, mert bűnös büszkeséggel, önteltséggel saját katonai erejükben és védelmükben bíztak. Az ilyen arrogancia arra készteti az embert, hogy többet képzeljen magáról másoknál.

2020. augusztus 28., péntek

Igehely: Jer 48:1-25,42; Kulcsige: Jer 48:42 „Elpusztul Móáb, nem lesz többé, mert felfuvalkodott az Úrral szemben.”

A móábiak Lót leszármazottai voltak, a Holt-tenger keleti részén éltek. Az évszázadok során állandó konfliktusban éltek Izráel népével. Végül Dávid leverte a moábiakat, és így Izráel ellenőrzése alá kerültek egészen Salamon uralmáig.

2020. augusztus 27., csütörtök

Igehely: Jer 47:1-7; Kulcsige: Jer 47:4b „Elpusztítja az Úr a filiszteusokat, a Kaftór szigetéről valók utódait.”

Isten a filiszteusok ellen hirdet teljes és mindent átfogó ítéletet. Elevenen tárul szemünk elé ez a végzet, mint egy északról érkező hatalmas folyó, ami mindent elsöpör az útjában. Isten ítélete közeledik felénk is, és mindent elsöprő lesz. Filisztea sem menekülhetett!

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Kor 10:1–6 Kulcsige: 2Kor 10:1 „Krisztus szelídségével és gyöngédségével kérlek titeket én, Pál, aki – némelyek szerint – szemtől szemben ugyan alázatos vagyok közöttetek, de távollétemben erélyes vagyok hozzátok.”

A szelíd ember keményen harcol. Tudja, hogy a testben való lét minden pillanata az elbukás lehetőségét rejti, ezért arra törekszik, hogy ne test szerint éljen, és ne testi módon hadakozzon. A bűn először a gondolatokban keres fészket, majd onnan kiindulva uralja le az érzelemvilágot, a test tagjait. Ezért a hívő ember elsősorban a saját gondolataival vívja meg a harcot, azokat igyekszik foglyul ejteni a Krisztus iránti engedelmességre. Nem kicsi küzdelem ez!