Mindennapi áhítatok

2024. december 19., csütörtök

Igehely: Mal 3:1–7a.; Kulcsige: Mal 3:3a „Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait.”

Az első próféciát, amit olvastunk, az Úr Jézus Keresztelő Jánosra alkalmazta. Ő volt az Isten követe, aki egyengette az ő útját. A másodikban az új szövetség követe van bemutatva, aki Jézus Krisztus. A második versben a visszajövetelének napját említi, mint utalást az ítélet napjára.

2024. december 18., szerda

Igehely: Ef 5:6–17; Kulcsige: Ef 5:9 „A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség.”

Pál a rész elején arra utasít, hogy legyünk Isten gyermekei, akik szeretetben élnek, és felhagytak a korábbi bűnös életvitellel. Óv attól, hogy a bűnnel megalkudjunk, elnézzük vagy megmagyarázzuk. Ezt üres beszédnek nevezi, ami engedetlenség Isten igéjével szemben.

2024. december 17., kedd

Igehely: Róm 13:11–14; Kulcsige: Róm 13:12 „Az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.”

Igeszakaszunk egy felhívással kezdődik. Pál ébresztgeti a testvéreket. Úgy látja, hogy az idő sürget a megtérésre. A földi létet éjszakának nevezi, amit múlni vél. Az előző versekben buzdít a szeretet megélésére, amely egyenlő a törvény betöltésével.

2024. december 16., hétfő

Igehely: Jób 11:7–20; Kulcsige: Jób 11:17 „Fényesebbé lesz élted a déli verőfénynél, a homály is olyan lesz, mintha reggel volna.”

Jób barátja úgy mutatja be Istent, mint aki titokzatos, mindenek felett levő, és akinek mindenek fölötti a hatalma. Bátorítson minket az a tudat, hogy ilyen mindenható mennyei Atyánk van! Kezdjük vele a napot! Isten a lehetetlent is meg tudja tenni. Segítségünk és pajzsunk ő.

2024. december 15., vasárnap

Igehely: Péld 4:13–23; Igehely: Péld 4:18 „Az igazak ösvénye olyan, mint a felragyogó világosság, mely egyre világosabb lesz délig.”

A rész elején a bölcsesség, az okos tudomány elfogadására biztatja fiait a bölcs, és kéri őket a szülői tanítás megfogadására. A kijelölt szakaszban több parancs és tiltás is elhangzik. Készek vagyunk-e engedelmeskedni Isten parancsának? Ma a lázadó világban nem szokás a tanács elfogadása.

2024. december 14., szombat

Igehely: 1Thessz 5:23–28; 2Thessz 3:13–18; Kulcsige: 2Thessz 3:16 „Maga a békesség Ura adjon nektek mindig, minden körülmények között békességet. Az Úr legyen mindnyájatokkal!”

Nem túlzás ez az elvárás, hogy mindig, minden körülmények között legyen békességünk? Hiszen emberek vagyunk, gyakran felbosszantanak minket mások, tele vagyunk feladatokkal, határidőkkel, készülünk az ünnepre, tehát természetes, hogy néha elveszítjük a békességünket.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Ézs 54:11–17 Kulcsige: Ézs 54:13 „Fiaid mind az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége.”

Egy gazdag ember szeretett volna egy tökéletes festményt a béke témájában. Több festő is elküldte a művét neki. Csendes tájak, gyönyörű naplementék, mezőn legelésző állatok kerültek vászonra. Egy kép azonban kitűnt a többi közül. A háttérben nagy vihar tombolt, az előtérben veszélyes vízesés zuhogott éles sziklák között. Egy fa nőtt ki az egyik szikláról, egyik ága kinyúlt magasan a vízesés fölé. Egy madárka fészket épített ezen az ágon. A vihar közepette nyugodtan és zavartalanul pihent.