Igehely: Róm 15:8-13; Kulcsige: 15:13 „A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.”
A gyülekezetet Istennek Szentlelke keltette életre és a hitből fakadó élő reménység élteti évszázadokon, évezredeken keresztül. Ez a reménység pedig nem szégyenít meg, mert Isten ígéreteire alapszik. Isten ígéretei igenek és ámenek, vagyis valóságosak és megbízhatók.
Igehely: Róm 15:17; Kulcsige: 15:7 „Ezért fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére.”
A világban az erő gyakran büszkeséggel, elbizakodottsággal és erőszakossággal párosul. Isten népe között is vannak erősek a hitben, de fizikailag is.
Igehely: Róm 14:13-21; Kulcsige: 14:19 „Arra törekedjünk tehát, ami a békességet és az épülést szolgálja.”
Csodálom, hogy milyen csodálatosan átformálta Pál apostol életét az Úr.
Igehely: Róm 14:5-12; Kulcsige: 14:10 „Akkor te miért ítéled el testvéredet? Vagy te is, miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan oda fogunk állni Isten ítélőszéke elé.”
Az Isten Szentlelke azon munkálkodik, hogy az Isten gyermekei egyek legyenek Jézus Krisztusban. Az ördög viszont azon, hogy ne legyen egység Isten népe között.
Igehely: Róm 14:1-4; Kulcsige: 14:1 „A hitben erőtlent pedig fogadjátok be, de ne azért, hogy nézeteit bírálgassátok.”
A Gyülekezet Krisztus teste. Krisztus testének tagjai pedig azok az újjászületett és megváltott emberek, akik elindultak a szentek tökéletesítése útján, a Krisztushoz való hasonlóság útján, amíg kiábrázolódik bennük a Krisztus.
Igehely: Róm 13:11-14; Kulcsige: 13:14a „Hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust.”
Pál apostol erőteljes felhívást intéz ma felénk: ébredjünk fel az álomból, mert az idő nagyon múlik, az üdvösség pedig közelebb van hozzánk, mint mikor hívővé lettünk.
Igehely: Lk 6:37–45 Kulcsige: Lk 6:44 „Mert minden fát a maga gyümölcséről ismernek meg. Hiszen tüskebokorról nem szednek fügét, csipkebokorról sem szüretelnek szőlőt.”
Az Úr Jézus sokszor szóvá tette, hogy a képmutatás mennyire káros és veszélyes. Nem egyéb, mint ámítás, aminek során az ember mást mutat, mint ami az életében levő valóság. Nincs igazi szentség, de van ítélkezés mások felett, annak a látszatnak a fenntartására, hogy a megszentelődés mennyire fontos. Megbocsát, de nem felejt a képmutató; alkalmas időre tartogatja a bosszúállását, szívében forr a harag, de széles mosolya jelzi, hogy a tál külseje fényesre lett sikálva (Lk 11:39).