Mindennapi áhítatok

2018. szeptember 20., csütörtök

Igehely: 1Kor 6:9-20; Kulcsige: 1Kor 6:18 „Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bűn, amit elkövet az ember, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik.”

A kezdő igeszakaszban sok bűnt felsorol Pál, de a 15. verstől, a kulcsigén is át visszatér a paráznaság bűnére, ami ennek súlyosságát mutatja. A szeplőtlen Bárány vérén, drága áron lettünk megváltva, s ha ez a tény szemünk előtt marad, úgy elkerülhetjük a bűnt!

2018. szeptember 19., szerda

Igehely: Jer 3:6-13; Kulcsige: Jer 3:13 „Csak ismerd el bűnödet, hogy hűtlenül elhagytad Istenedet, az Urat. Bájaidat idegeneknek osztogattad minden zöldellő fa alatt. Csak az én szavamra nem hallgattatok – így szól az Úr.”

A bálványimádás, mint lelki hűtlenség kerül Jeremiás látókörébe, és a bűnbeismerés fontossága, amikor néven nevezi a hűtlenségeket. Izráel teljesen elszakadt Istentől, és a váló levél: a fogságba vitel volt.

2018. szeptember 17., hétfő

Igehely: Mt19: 3-12; Kulcsige: Mt 19:8 „Jézus így válaszolt nekik: Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt.”

A házasság összekötő ereje az a szilárd meggyőződés, hogy házastársamat Isten az én számomra teremtette. Ez a meggyőződés az Úrral való élő kapcsolatból fakad, és az Ő vezetése folytán történik úgy a kapcsolatépítés, mint a házasságkötés.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Kir 15:5, 32–38 Kulcsige: 2Kir 15:5, 34 „Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, egészen úgy, ahogyan apja, Uzzijjá tette.”

Olyan sok a romlás és rombolás mostanában! Szükség van építő emberekre, vezetőkre. Mit tanulhatunk Jótámtól?

Ő Istennek akart tetszeni. Ez szép és jó dolog, hasznos. Így élni dicséretes, kívánatos. Minden embert erre teremtett Isten. Amikor erre törekedünk, áldás lesz az életünkön.

Törődött Isten házával, építette és szépítette azt. Ez szép és jó hozzáállás. Isten hajléka kell, hogy épüljön, legyen nagy hatást gyakorló. Az embereknek öröm ilyen helyekre jönni.