Mindennapi áhítatok

2018. augusztus 8., szerda

Igehely: Mt 8:5-13; Kulcsige: Mt 8:9 „Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, nekem is vannak alárendelt katonáim. És ha azt mondom az egyiknek: Menj el! – akkor elmegy, és a másiknak: Gyere ide! – akkor idejön, vagy ha szólok a szolgámnak: Tedd meg ezt! – akkor megteszi.”

Tegnap láttuk a hitetlenek változatosságát. Ahhoz hasonlóan Jézus követői között is láthatjuk a sokszínűséget. Vannak köztük olyanok, akik azt gondolják magukról, hogy csupán testi származásuk alapján részesei lehetnek a mennyországnak (12).

2018. augusztus 7., kedd

Igehely: 2Móz 10:1-20; Kulcsige: 2Móz 10:20 „De megkeményítette az Úr a fáraó szívét, úgyhogy nem bocsátotta el Izráel fiait.”

Jó lenne, ha csak mi és az Úr lennénk! De Isten és a benne hívő, neki engedelmeskedő szereplők mellett ebben a történetben is jelen vannak a benne hitetlen, neki engedetlenkedő ellenfelek. Érdekes látnunk az ő hitetlenségük és ellenállásuk változatos mértékét.

2018. augusztus 6., hétfő

Igehely: 1Móz 15:1-7; Kulcsige: 1Móz 15:7 „Azután ezt mondta neki: Én az Úr vagyok, aki kihoztalak Úr-Kaszdímból, hogy neked adjam örökségül ezt a földet.”

Figyeljük meg Isten kétszeri kijelentését Önmagáról ez igeszakaszban, és lássuk a hasonlóságot az Első Parancsolattal! Először Abrám „pajzsa”-ként mutatkozik be. Ez a szó az oltalmazás, védelem biztosítása mellett „uralkodót, királyt” is jelent (mint pl.

2018. augusztus 5., vasárnap

Igehely: 2Móz 20:1-3; Kulcsige: 2Móz 20:2-3 „Akkor ezt mondta a leányainak: Hol van ő most? Miért hagytátok ott azt az embert? Hívjátok ide, és egyék velünk!”

Ezen a héten egy olyan új sorozatot kezdünk, aminek majd csak bő két hónap múlva érünk a végére. Tíz hét - Tíz Parancsolat. Szándékosan írtam két nagybetűvel, hogy érzékeltessem: ez minden jogalkotásnak és rendnek az alapja.

2018. augusztus 3., péntek

Igehely: Jn 11:17-44; Kulcsige: Jn 11:25 „Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él.”

Vannak események az életünkben, amelyeket nem értünk, miért történnek. Azonban Istennek mindig célja van velük. Lázár feltámasztásának története is hasonló jellegű. „Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia.” (4)

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Krón 20:4–23 Kulcsige: 2Krón 20:17 „Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr. Ne félj és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az Úr!”

Ami­kor Is­ten­re te­kin­tünk, akkor ez min­den, amit te­he­tünk. Ez a leg­több és a leg­jobb is. Így lesz siker, elő­re­ha­la­dás, győ­ze­lem, meg­ma­ra­dás, élet. Ho­gyan le­he­tünk ilye­nek, mit kell ten­nünk ezért?

Ki­ált­sunk Is­ten­hez (4–13)! Jós­áfát össze­hív­ta a népet imád­koz­ni és böj­töl­ni. Ez a leg­fon­to­sabb, ez az, ami meg­erő­sít, ilyen­kor ad Isten ve­ze­tést és se­gít­sé­get. A ki­rály ve­zet­te az ima­órát, ő ké­szült imád­koz­ni, és buz­dí­tot­ta az em­be­re­ket is imára. Így kell meg­ol­da­ni nehéz hely­ze­te­ket: imád­koz­va. Le­gyen ne­künk is ez az erős­sé­günk!