Mindennapi áhítatok

2018. május 21., hétfő

Igehely: Ez 36:22-28; Kulcsige: Ez 36:26 „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.”

Olyan ígéretet adott Isten a népének, amely magába foglalja az újjászületés gondolatát. Amíg Isten nem ad egy ilyen méretű változást az ember életébe, addig képtelen az Ő akarata és tetszése szerint élni.

2018. május 20., vasárnap

Igehely: 1Jn 4:1-13; Kulcsige: 1Jn 4:13 „Abból tudjuk, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk.”

A pecsétet leggyakrabban az okmányok hitelesítésére használják. Lehetséges, hogy a használata annyira megszokott lett, hogy igazi értékére akkor jövünk rá, ha hiányzik az iratról. Legalább négy fontos szerepe van a pecsétnek: tulajdonjogot fejez ki, hitelesít, felhatalmaz és biztonságot ad.

2018. május 19., szombat

Igehely: Ez 37:1-14; Kulcsige: Ez 37:14 „Lelkemet adom belétek, életre keltek, és letelepítelek benneteket a saját földeteken. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr, meg is teszem, amit megmondtam – így szól az Úr.”

Ezékielt a fogságban lévő nép között szólítja meg az Úr, hogy általa sok fontos próféciát mondjon el népének. A 2. rész 7-dik versében ezt mondja az Úr nekik: „Hírdesd nekik az én igéimet, akár hallgatnak rám, akár nem törődnek vele, hiszen engedetlen nép ez.” Ezékiel engedelmeskedik Istennek.

2018. május 18., péntek

Igehely: 2Kir 2:9-15; Kulcsige: 2Kir 2:15 „Látták ezt a jerikói prófétatanítványok, akik átellenben voltak, és ezt mondták: Az Illésben munkálkodó lélek Elizeusra szállt! És eléje menve a földre borultak előtte.”

Illés elmondja Elizeusnak, hogy nemsokára elragadják őt a földről. Ezért most van az ideje, ha kérni akar valamit tőle. Elizeus nem gondolkozik sokáig, azonnal kimondja, hogy mit akar: az Illésben működő lélekből kétszeres részt. Meg is kapja. Bizonyíték, hogy látta Illést elragadtatás közben.

2018. május 17., csütörtök

Igehely: 1Kir 22:1-28; Kulcsige: 1Kir 22:28 „Míkájehú így szólt: Ha csakugyan visszatérsz sértetlenül, akkor nem az Úr beszélt általam! És hozzátette: Halljátok meg mind, ti népek!”

Isten az Ő igéjét Izráel királyainak a próféták által jelentette ki. Történt, hogy Aháb, Izráel királya harcra készült Rámót Gileádért. Ebben az időben látogatta meg őt Júda királya Jósáfát, aki azt tanácsolta Ahábnak, hogy kérdezze meg az Urat.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Krón 20:4–23 Kulcsige: 2Krón 20:17 „Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr. Ne félj és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az Úr!”

Amikor Istenre tekintünk, akkor ez minden, amit tehetünk. Ez a legtöbb és a legjobb is. Így lesz siker, előrehaladás, győzelem, megmaradás, élet. Hogyan lehetünk ilyenek, mit kell tennünk ezért?

Kiáltsunk Istenhez (4–13)! Jósáfát összehívta a népet imádkozni és böjtölni. Ez a legfontosabb, ez az, ami megerősít, ilyenkor ad Isten vezetést és segítséget. A király vezette az imaórát, ő készült imádkozni, és buzdította az embereket is imára. Így kell megoldani nehéz helyzeteket: imádkozva. Legyen nekünk is ez az erősségünk!