Mindennapi áhítatok

2018. szeptember 17., hétfő

Igehely: Mt19: 3-12; Kulcsige: Mt 19:8 „Jézus így válaszolt nekik: Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt.”

A házasság összekötő ereje az a szilárd meggyőződés, hogy házastársamat Isten az én számomra teremtette. Ez a meggyőződés az Úrral való élő kapcsolatból fakad, és az Ő vezetése folytán történik úgy a kapcsolatépítés, mint a házasságkötés.

2018. szeptember 14., péntek

Igehely: Mt 26:51-56; Kulcsige: Mt 26:52 „Ekkor így szólt hozzá Jézus: Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.”

Júdás árulása megtörtént, és a feldühödött zsidó vezetők, papok és katonák jöttek, hogy végre elfogják Jézust. Az egyik tanítvány karddal rendelkezik és használni is meri, levágva a főpap szolgájának fülét.

2018. szeptember 13., csütörtök

Igehely: Jn 10:6-15; Kulcsige: Jn 10:10 „A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.”

Érdemes lenne egyszer valóságosan belegondolni, hogy tudunk-e mi egyáltalán valamit is feltétel nélkül odaadni a másikért? János evangéliuma itt Jézus Krisztust, mint jó pásztort mutatja be.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Mk 12:28–31 Kulcsige: Mk 12:30 „És: «Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!»”

Kérdezek, de nem kapok rá választ – az újságíróknak ez nagy csalódás. Persze, számos oka lehet annak, ha elmarad a párbeszéd. Például, mint ebben a történetben, hogy ez az írástudó valójában ellenfél. De Jézus elfogadja a kérdést. Amit mond, az alapjában véve már ismert. Összeköti az 5Móz 6:4–5-öt: „Halld meg Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből” a 3Móz 19:18-cal: „Ne légy bosszúálló, se haragtartó a népedhez tartozókkal szemben. Szeresd felebarátodat, mint magadat!