Mindennapi áhítatok

2018. március 13., kedd

Igehely: Lk 12:33-34; Kulcsige: Lk 12:33 „Adjátok el vagyonotokat, és adjátok alamizsnául, szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket, el nem fogyó kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem férkőzhet hozzá, a moly sem emészti meg.”

A Megváltó, amikor eljött a mennyei dicsőségből, önként vállalta a szegénységet. A földön nem rendelkezett vagyonnal. Saját helyzetét így jellemezte: „A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania” (Lk 9:58).

2018. március 12., hétfő

Igehely: Lk 12:22-32; Kulcsige: Lk 12:28 „Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűek!”

Tegnapi igénkben azt láttuk, hogy a gazdag ember a sok miatt aggódott. De ha valami nincs, vagy kevés van és az utánpótlás is kilátástalan, akkor is aggódni kezdünk. Tudjuk, hogy Isten megpihent, miután a teremtést befejezte.

2018. március 11., vasárnap

Igehely: Lk 12:13-21; Kulcsige: Lk 12:20 „Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál?”

Egyszer valaki a sokaságból a következő kéréssel fordult a jó Mesterhez: „Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” Jézus vehette volna bizalomból fakadó megtiszteltetésnek a kérést.

2018. március 10., szombat

Igehely: Lk 12:1-12; Kulcsige: Lk 12:8 „Mondom nektek: ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt.”

A bizonyságtétel egyik fontos pillér a négy lelki törvény közül az igeolvasás, imádság és közösséggyakorlás mellett. Hitünk megvallása a Szentírás szerint üdvösség kérdése: Ha száddal úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed… akkor üdvözülsz (Róm 10,9).

2018. március 9., péntek

Igehely: Lk 11:37-54; Kulcsige: Lk 11:41 „Azt adjátok oda alamizsnául, ami belül van, és minden tiszta lesz nektek.”

A felszínesség és a külső szempontokra figyelés mindig a belső lényeg kárára van. Pedig a belső a fontosabb, a láthatatlanok értéke messze meghaladja a láthatókét. A látszat kísértése ősi probléma, Káin áldozatától kezdve egészen az utolsó ítéletnapig.

2018. március 8., csütörtök

Igehely: Lk 11:33-36; Kulcsige: Lk 11:34 „A test lámpása a szem. Ha a szemed tiszta, az egész tested világos, de ha gonosz, a tested is sötét.”

Láttál-e már olyan lámpást, amely sötétséget áraszt maga körül? Jézus az emberi szemet olyan lámpáshoz hasonlítja, amely világosságot vagy sötétséget sugároz, attól függően, hogy milyen funkcióra van állítva. Ez a hatás főleg befelé érvényesül.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Róm 10:14-17 Kulcsige: Róm 10:16 „Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, hiszen Ézsaiás is ezt mondja: «Uram, ki hitt annak, amit tőlünk hallott?»”

Ezzel a 4 kérdőmondattal az apostol arra az igazságra mutat rá, hogy az üdvösség hit általi megragadását meg kell előzze az evangélium hirdetése és tartalmának feltárása. A valódi hitnek ugyanis tartalma van, amit Isten írott Igéje tár fel. Az üdvösség tehát azoké, akik meghallják és hiszik, amit/akit az evangélium bemutat. De miért olvasunk akkor engedelmességről is? Talán ez lenne az ember része, mint saját hozzájárulása az üdvösséghez, netalán kiegészítése? Szó sincs róla! Tudjuk, hogy az üdvösség teljes mértékben Isten munkája, amit ajándékként ad az embernek.