2017. április 9., vasárnap
– Mk 11:1-11
Az Úr Jézus földi életében alázatos és szerény körülmények között élt. Nem akarta, hogy az emberek nagynak tartsák (Mt 20:28), és amikor egy alkalommal királlyá akarták tenni, visszavonult közülük (Jn 6:15).
– Mk 11:1-11
Az Úr Jézus földi életében alázatos és szerény körülmények között élt. Nem akarta, hogy az emberek nagynak tartsák (Mt 20:28), és amikor egy alkalommal királlyá akarták tenni, visszavonult közülük (Jn 6:15).
– Mk 15:6-15
A gyűlölet erős érzés és nagy hatással van a magatartásunkra. A gyűlölet hatására az ember rombolni, bántani és ártani akar. Az ige gyakran int minket, hogy a gyűlölet helyett a szeretet legyen jelen a lelkünkben (Tit 3:3; 1Jn 2:11).
– Mk 15:1-5
Jézus Krisztus, akárcsak a főpapok előtt, Pilátus előtt is tudta, mikor kell hallgatnia, és mikor kell beszélnie. Amikor meg kellett vallania, hogy ki ő, elmondta: Úgy van, ahogy mondod, a zsidók királya vagyok. Amikor azonban vádolták, nem válaszolt.
– Mk 14:66-72
Péter elmulasztotta a bátor bizonyságtevés lehetőségét. Ahogy mi is tettük volna a helyében – féltette az életét. Péternek akkor nem jutott eszébe, hogy csak akkor halhat meg, ha az Úr elrendeli, és csak az történhet vele, amit az Úr megenged. Szenvedésének akkor még nem jött el az ideje.
– Mk 14:53-65
Jézus Krisztus valódi feddhetetlenségben áll előttünk: nem találtak semmilyen okot arra, hogy halálra ítéljék. De nemcsak a halálbüntetés szempontjából volt ő feddhetetlen, hanem minden más területen és az Atya előtt is.
– Mk 14:48-52
Jézus Krisztust megalázó módon árulták és fogták el. Éjszaka, imádkozás közben, „mint valami rabló ellen, kardokkal és botokkal” mentek a testet öltött Istenfiú ellen. A gonosz módszere a hátból támadás, a rejtőzködés és a félrevezetés.
Igehely: Filem 1:8–14 Kulcsige: Filem 1:14 „Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen.”
Pál apostol szeretetteljes szívességkéréssel fordul Filemonhoz, mint testvéréhez az Úrban. Megtehetné, hogy parancsoljon is, de nem teszi. Onézimoszról van szó, aki Filemonnál szolgált és megszökött, de közben Pált és Jézust megismerve megtért, és hasznos lett a szolgálatban. Pál szeretné, ha Filemon visszafogadná őt, aki már neki is hasznos lehet. Pálnak az a szeretetteljes kérése Filemonhoz, hogy úgy fogadja Onézimoszt, mintha magát Pált fogadná. Ez keresztyén kötelessége is lenne, de úgy lenne szép, ha mégis önként, szeretetből fogadná vissza, és nem csupán kötelességből.