2017. június 10., szombat
– Fil 2:1-4
Isten teremtői terve, hogy egymással jó közösségben legyünk. De a boldog közösségnek vannak akadályai és vannak feltételei is. Az akadályokat el kell hárítani, a feltételeknek pedig eleget kell tenni!
– Fil 2:1-4
Isten teremtői terve, hogy egymással jó közösségben legyünk. De a boldog közösségnek vannak akadályai és vannak feltételei is. Az akadályokat el kell hárítani, a feltételeknek pedig eleget kell tenni!
– Róm 15:1-7
Két diák diplomázott egy híres egyetemen. A vizsgázók osztályában a legmagasabb fokú kitüntetést egy vak hallgató érte el. Amikor megkérdezték titka felől, elmondta, hogy eredményeinek felét barátjának köszönheti.
– 1Kor 12:1-13
Isten Lelke az egység Lelke, de a különféle kegyelmi ajándékokról való helytelen gondolkodás szakadásokat idéz elő. Korintusban is voltak olyanok, akik a gyülekezetben különbséget akartak tenni a tagok között a kegyelmi ajándékok nagysága szerint.
– Jer 32:36-44
Sajnos, a széthúzás átka nemcsak társadalmunkban, hanem nagyon sok baptista gyülekezetben is tapasztalható. A pártoskodások, hatalmi harcok egyre gyakoribbak. Vitatkozunk, hogy adott esetekben az igazságosságot vagy az irgalmasságot kell-e inkább érvényre juttatni.
– Ef 4:1-16
Jézus, főpapi imádságában, több ízben is imádkozik a tanítványok egységéért.
– ApCsel 2:36-42
Minden ajándékot illik értékelni. De ajándék és ajándék között azért van különbség. Vannak gesztusajándékok, amelyek nem hordoznak nagy értéket, de kifejezik az ajándékozó figyelmességét. Értékesebbek azok az ajándékok, amelyekért az ajándékozó áldozatot hoz, amelyek már neki is sokba kerülnek.
Igehely: ApCsel 13:13–22 Kulcsige: ApCsel 13:14 „Ők pedig továbbmentek Pergéből, és megérkeztek a piszidiai Antiókhiába. Itt szombaton elmentek a zsinagógába és leültek.”
Pál mindenütt bement a zsinagógába, hogy az Írások alapján magyarázza a Krisztusról szóló evangéliumot. Természetes kapcsolódási pont volt ez számára, hiszen ő maga is abban a kultúrában nőtt fel. Értette a zsidók nyelvét, gondolkodását és hatékonyan tudott velük kommunikálni. Éppen a köztük végzett hatékony szolgálata miatt üldözték őt mindenki másnál hevesebben a zsidók.