2017. február 9., csütörtök
– Mk 8:34-38
Ma reggel Jézus közel hív bennünket magához, mivel olyan dologról beszél, amit mindazoknak tudniuk kell, akik meg akarják menteni életüket.
– Mk 8:34-38
Ma reggel Jézus közel hív bennünket magához, mivel olyan dologról beszél, amit mindazoknak tudniuk kell, akik meg akarják menteni életüket.
– Mk 8:31-33
Gyönyörködöm abban a bölcsességben, ahogy Jézus mindent a maga idejében tesz és mond. Miután a tanítványok meggyőződtek arról, hogy Ő a Krisztus, a megígért Messiás, szabadító, Jézus elérkezettnek látja az időt, hogy tanítványait az Ő szenvedéseire is felkészítse.
– Mk 8:27-30
Jézus földi szolgálata során különböző helyeken vitte végbe csodáit. Volt, ahol csodálták, amíg másutt elutasították. Fülöp Cézáreája akkor a császár kultusz legnagyobb fellegvára volt. Vajon miért itt tette fel Jézus nekik e két kérdést?
– Mk 8:22-26
Jézusnak e gyógyítását csak Márk jegyzi fel, ahol egy vakot barátai Jézushoz hoztak, azzal a kívánsággal, hogy érintse meg őt. Hitték, hogy Jézus érintése visszaadja annak szeme világát. Ezután Jézus kézen fogta és kivezette a falun kívül.
– Mk 8:11-21
Jézus földi szolgálata alatt sok csodát és jelt tett, de nem a csoda vagy a népszerűség kedvéért, hanem, hogy messiási mivoltát igazolja. Számomra érthetetlennek tűnik a farizeusok jelkívánása, mivel pont ekkor gyógyított meg egy néma ördöngöst, amit ők sátáni eredetűnek tartottak.
– Mk 8:1-10
A négyezer ember megvendégelésénél különös szerepet kapnak Jézus tanítványai. Miután megosztja velük a sokaság feletti szánakozását, tanítványai kétkedve reagálnak Jézus elgondolására. Az igazi hit a próbák között nyilvánul meg, ami nem iktatja ki gondolkodásunkat, sőt aktívvá teszi azt.
Igehely: Péld 10:17–21 Kulcsige: Péld 10:19 „A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre.”
A beszéd talán az ember egyik legellentmondásosabb képessége. Ezzel tudunk bátorítani, útba igazítani, segíteni, megnevettetni másokat és kifejezni szeretetünket. Ugyanakkor a beszédünkkel ártani is képesek vagyunk másoknak, megalázni, megsérteni, pletykálni, hazudni. Sőt olyan sebeket tudunk okozni másokban, amelyek nagyon nehezen vagy egyáltalán nem gyógyulnak be az évek során sem. Jakab így ír erről: „Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat” (Jak 3:5).