2017. február 21., kedd
– Mk 9:33-37
Heves vita folyik a tanítványok között arról, hogy ki a nagyobb. Jézus megkérdezi őket, hogy miről vitatkoztak. Néma csend következik. Lelkükben érzik, hogy nem Isten szerinti magatartás volt, ahogy viselkedtek.
– Mk 9:33-37
Heves vita folyik a tanítványok között arról, hogy ki a nagyobb. Jézus megkérdezi őket, hogy miről vitatkoztak. Néma csend következik. Lelkükben érzik, hogy nem Isten szerinti magatartás volt, ahogy viselkedtek.
– Mk 9:30-32
Jézus munkássága nemcsak hangzatos prédikációkban és látványos gyógyításokban nyilvánult meg: fontos volt számára a tizenkettő tanítványozása is.
– Mk 9:14-29
Ebben az igeszakaszban a tanítványok kudarcával szembesülünk, amint képtelenek meggyógyítani egy beteget, akit eléjük hoztak. Figyeljük meg, mi vezetett a kudarchoz a tanítványok esetében, és vonjuk le a tanulságokat a magunk számára is:
– Zsid 13:1-6
Az Ószövetségben a frigyláda nem csupán egy hétköznapi kelléktartó láda volt, hanem szent tárgy, ami Isten jelenlétét hordozta. Izráel népe kemény árat fizetett azért, hogy megtanulja becsülni és tisztelni az Istent.
– Ef 5:21-33
Amikor egy férfi és egy nő házasságra lép, nem tudnak mindent arról, hogyan kellene együtt élni. Általában azt a mintát követik, amit szüleiktől láttak. Generációról generációra továbbadják egymásnak a téves házastársi szerepmintákat. Vajon édesapád engedelmes volt Istennek mindenben?
– Mt 19:1-12; Textus: Mt 19:6
A házasság nem csupán egy férfi és egy nő együttélését, hanem eggyé válását jelenti. Ez az egység hasonló kell, hogy legyen ahhoz, ami jellemzi a Krisztus és az Egyház kapcsolatát is.

Igehely: 2Kor 6:14–7:1 Kulcsige: 2Kor 7:1 „Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé megszentelődésünket!”
Sajnos, olyan világban élünk, és olyan időket értünk meg, amikor mind jobban összemosódnak a határok a világosság és a sötétség között, igazság és gonoszság között. Próbáljuk ezeket megmagyarázgatni: nem lehetünk maradiak; el kell fogadnunk a másságot; jobban kell, hogy szeressük felebarátainkat, gyermekeinket. A gyülekezetben is engedékenyebbek kell, hogy legyünk, több mindent eltűrve és megértve. Ez mind jó lehet, de vajon ezekkel az érvekkel nem szélesítjük-e ki a keskeny utat olyan útra, ahol már mindent szabad?