Igehely: Fil 3:1; 4:4 „Egyébként pedig, testvéreim, örüljetek az Úrban! Hogy ugyanazt írjam nektek, az engem nem fáraszt, titeket viszont megerősít. Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!”
Pál apostol a börtönből írja levelét, elhagyatottan, nehéz körülmények között. Természetes lenne, ha azt kérné a testvérektől: imádkozzanak, hogy kiszabaduljon onnan, mert akkor akadálytalanul végezhetné tovább Isten szolgálatát. De nem ezt teszi, hanem örömre hívja a testvéreket. Egészen biztos, hogy nem olyasmiről beszél, ami benne nincs meg. Áldásokkal teli életben könnyű bizonyságot tenni az Úr jóságáról és öröméről. De a nehéz körülmények közötti öröm teszi igazán hitelessé a keresztyén életet. Panaszkodni és zúgolódni mindenki képes ilyen helyzetben, de örülni csak az tud, aki látja a láthatatlant!
Ismertem egy testvért, aki nyaktól lefelé teljesen béna volt. Mégis mindig öröm és békesség áradt belőle. Akik hozzá jöttek, megmártóztak a belőle áradó örömben és reménységben, aztán megújulva mentek tovább. Isten kegyelme és a belőle áradó öröm olyan, mint a víz: megtalálja a legapróbb repedést is, hogy eljusson a megtört ember szívéhez.
„Veletek vagyok minden napon…” – mondja Jézus a mennybemenetele előtt. Ez a mi örömünk forrása! Kedves testvérem, legyél ennek az örömnek a csatornája ma is!
Dani Zsolt
Eltitkolt bűn veszedelme
Igehely: ApCsel 5:1–11 Kulcsige: ApCsel 5:9 „Péter így szólt hozzá: Miért egyeztetek meg abban, hogy próbára teszitek az Úr Lelkét? Íme, azok, akik a férjedet eltemették, az ajtó előtt állnak, és kivisznek téged.”
A hívő ember lelkiismerete egy Istentől belénk teremtett belső vészcsengő, amely mindig megszólal, amikor bűnt követünk el. A lelkiismeretet lehet folyamatosan éberen tartani az ige és az igazságban való gyönyörködés által.
Anániás és Szafira csodálatos események részesei voltak a gyülekezetben, megtapasztalták Isten kegyelmének a kiáradását, és látták, hogy a hívők milyen nagylelkű módon álltak a szükségek betöltéséhez. Ők is részesei akartak lenni ennek, de a szívük nem volt még erre kész. Nem értették meg a Krisztusban való szabadságot, hogy Isten gyülekezetében semmi sem kötelező, hogy nincsenek szintek, amelyeket el kell érni a megbecsülésért. Megegyeztek abban, hogy úgy tesznek, mintha ők is teljes nagylelkűséggel adakoznának. Nem élték át az adás felszabadult örömét, sőt, helyette a titkolt bűn terhét hordozták. Amikor Péter rákérdezett a dologra, akkor érthették meg, hogy a bűnnel együtt a Sátán is megszállta a szívüket, ebben maradni pedig életveszélyes. Eszükbe sem jutott, hogy miért kérdezi ezt Péter tőlük, pedig ez lett volna számukra a mentőöv: bűnüket megvallhatták volna.
Néhány éve hallottam egy prédikációt: A bűnvallás öröme címmel. Átélted már ezt a fajta örömöt is?
Dani Zsolt
