2017. május 5., péntek

DÉLELŐTT | 
Az evangélium szolgálatában

– ApCsel 20:32-38

Napjainkban olyan időket élünk, amikor az evangélium szolgálatára egyre kevesebben vállalkoznak. Úgy néz ki, hogy nem sokat változott a helyzet az utóbbi 2000 esztendőben, hiszen az Úr Jézus egy adott pillanatban így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés.” (Mt 9:37). Ennek a hátterében az van, hogy a munkásnak rá kell tennie magát az oltárra, hogy jó illatú áldozat legyen. El kell égnie, mint egy gyertya, az evangéliumért. Ez a munka látványosságmentes. Földi kincseket szerezni ebből? – ki van zárva! Pál apostol a sikeres életét felszámolta, s napszámos munkát vállalt a maga fenntartásáért és mások segítéséért. Róla lehet tudni, hogy hányszor volt börtönben, hányszor volt megbotozva (2Kor 11:22-31).  De nem tudjuk, hogy mennyi volt a fizetése! A már említett Páska testvér immár több mint hat éve nem tudja, hogy mi a szabadnap. De az évek során több száz életet mentett meg, s ha kérdezed, ő se tudja, hogy mennyi a fizetése, csak annyit, hogy amit Krisztusért teszel, az megmarad.

Dániel Zalán

DÉLUTÁN | 

Személyválogatás nélküli intés

– Gal 2:11-14

A lelki vezetőket sokan szeretik kritizálni, de kevesen veszik a bátorságot arra, hogy tévedésükben helyre állítsák. Pál felismerte, hogy a képmutatás gyakorlása lerombolhatja a virágzó antiokhiai missziót. Nem jó az, ha a lelki vezető tekintélyvesztése ürügye alatt képmutató gyakorlatot hagyunk elburjánzani egy közösségben. Hány virágzó missziót rántott magával a vezető megosztott lelki élete, vagy ki nem javított bűnös szokása. Mikor egy vezető már nem inthető, minden rátermettsége ellenére sem alkalmas a szolgálatra. Szomorú az, amikor vele együtt képmutatóskodnak a többiek is. Az elöljárók képmutatása szolgáltatja az első számú okot a fiatalabb generációk kiábrándulására a keresztyén világban. Nem elég, hogy Pál kész volt megmondani és orvosolni a helyzetet, de a Lélek indítására még a Szentírásba is belefoglalta az incidenst. Sehol nem olvasunk a Bibliában arról, hogy Péternek „leesett volna a gyűrű az ujjáról”, sokkal inkább megerősödött a pogánymisszió és az ő tekintélye sem csorbult. Az intés, Isten műtő beavatkozása a hívő ember életében.

Kovács Barna

 Napi áhítat

Igehely: Gal 5:22–23; 2Thessz 1:6–12 Kulcsige: 2Thessz 1:11 „Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit cselekedeteivel hatalmasan.”

Ha egy edényt megtöltünk, azt céllal tesszük. Ismerjük a bibliai képet: vannak tisztességre való edények, és vannak mást célt szolgáló edények. Bennünket az Isten tisztességre rendelt, de törékeny cserépedények vagyunk. Ám azt olvassuk, hogy ez kincset rejt magában: „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van” (2Kor 4:7). Tehát mindnyájunkat jó és nemes célra teremtett a nagy Alkotó! Viszont a teremtmény engedetlenség miatt eltorzult és lázadóvá, vakmerővé vált. Újjáteremtő munkája által Ő képes újra hasznos edénnyé alakítani minket!