2021. december 11., szombat

DÉLELŐTT | 
A szolgálat

Igehely: Róm 6:18-23; Kulcsige: Róm 6:18 „Miután tehát megszabadultatok a bűntől, az igazság szolgáivá lettetek.”

A bűn egy ember (Ádám) által jött be a világba, és terjedt át mindenkire. A kegyelem szintén egy személyben található, Jézusban, és ez elég a létező összes bűn megbocsátására és minden bűnös ember helyreállítására. A bűnösség állapotát még nyomatékosabbá tette a törvény megjelenése, mely azzal, hogy rámutatott az elhajlásra, még nagyobbá tette a bűnt. A kegyelem azonban így sem túlszárnyalható, ugyanis ott, ahol a törvény elítél és halált mond, a kegyelem megsokasodik és életet ad.

Voltak, akik azzal vádolták Pált, hogy szabad utat ad a bűnnek. Az apostol válasza erre ez: a kegyelem nem a bűn pártolása, hanem inkább leszámolás a bűnnel. Aki hisz Jézusban, mint Megváltójában, és bemerítkezik, az vele egyesül. A bemerítkezésben az óember Krisztussal együtt eltemettetett, és az Istenbe vetett személyes hite által, ugyancsak Jézussal együtt, fel van támasztva egy új életre. Ezt az életet élni azt jelenti, hogy odaszentelem a tagjaimat Isten akaratának cselekvésére. Erre azért van lehetőségem, mert a kegyelem az életemben nagyobb, mint a bűn, hisz Jézus legyőzte, megsemmisítette azt.

Ferenczi Lajos

DÉLUTÁN | 

Gonosz dicsekvés helyett tegyünk jót

Igehely: Jak 4:13–17é Kulcsige: Jak 4:17 „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.”

Jakab olyan gyülekezetnek írja levelét, ahol volt személyválogatás, volt elméleti hit, mely a gyakorlatban nem látszott, volt kívánság-vezette élet, és volt ítélkezés is. Nekik mondja, hogy ezek közül egyik sem vezet túl messzire. Ezek helyett inkább valami más legyen a gyülekezetben a cél: tudok-e jót tenni a másiknak? Ez határozott hadüzenet lesz az önzésnek.

Van egy másik haszon is ebben. Mondjuk inkább azt: ha az Úr akarja ... Ha személyessé teszem, akkor az én életem vágyát, szükségeit és terveit láthatom ebben. Ha önző utakon és dicsekedve akarom azokat megvalósítani, akkor szembe kell néznem azzal, hogy bizonytalan a holnap. De ha megbízok Istenben, s ezt kifejezem azzal, hogy jót teszek, akkor az Ő akarata gondoskodik arról, hogy megérjem a holnapot, s célba érjek. Péter ezt így mondja: „Mert aki szeretne örülni az életnek, és jó napokat látni, óvja nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot; forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet; mert az Úr szeme az igazakon van, és füle az ő könyörgésükre figyel, az Úr arca pedig a gonoszt cselekvők ellen fordul” (1Pt 3:10-12).

Ferenczi Lajos

 Napi áhítat

Igehely: Filem 1:8–14 Kulcsige: Filem 1:14 „Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen.”

Pál apostol szeretetteljes szívességkéréssel fordul Filemonhoz, mint testvéréhez az Úrban. Megtehetné, hogy parancsoljon is, de nem teszi. Onézimoszról van szó, aki Filemonnál szolgált és megszökött, de közben Pált és Jézust megismerve megtért, és hasznos lett a szolgálatban. Pál szeretné, ha Filemon visszafogadná őt, aki már neki is hasznos lehet. Pálnak az a szeretetteljes kérése Filemonhoz, hogy úgy fogadja Onézimoszt, mintha magát Pált fogadná. Ez keresztyén kötelessége is lenne, de úgy lenne szép, ha mégis önként, szeretetből fogadná vissza, és nem csupán kötelességből.