2023. március 12., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Én vagyok az út, az igazság és az élet

Igehely: Jn 14:1-11; Kulcsige: Jn 14:6 „Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.”

Ma reggel egy ilyen kijelentéssel találkoztam: „Éppen itt és most, a szemünk előtt játszódik le e könyvnek a tartalma, és szinte senki nem veszi tudomásul!” Igen, a Bibliáról van szó. Nagyon eldurvult a helyzet. Az időjárásban új meg új csúcsértékek dőlnek meg, a föld kiszáradt, a folyók medreiben nincs víz, a szomszédban háború dúl, amelynek kimenetelét egy ember sem tudja előrelátni, és egész Európát fenyegeti. Az energiahordozók lassan elérhetetlenek lesznek az áruk miatt. A politikusok nem uralják a helyzetet, úgy néz ki, megoldhatatlan helyzetbe került az egész világ.
Mi, hívők, is oly sokszor ideragadtunk e földi élethez: Krisztusban bízva, imádkozva, gyülekezetbe járva, itt-ott látva megtérőket, építve e földi életünket, házunkat gyermekeink jövőjét. Számunkra is, de már 2000 éve hangoznak e gyönyörű igék: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?”
Isten egy tökéletes hazát, házat készített el. Amit nekünk tennünk kell most – és már kellett volna tenni rég –, elengedni és Istenre bízni e földi életünket, és készülni az Úr eljövetelére, amely úgy néz ki, a küszöbön áll! Meg kell történni az ítéletnek, hogy Isten országába, az új hajlékokba beköltözhessenek azok, akik Krisztus mellett döntöttek. Új test, Isten jelenléte, a betegség, szenvedés, halál hiánya. Életünket nem sújtja többé a bűn. Minden a helyére áll, szeretet és szeretetteljes viszonyok kezdődnek el. Megértünk mindent, amit eddig nem tudtunk felfogni és értelmezni.
„És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” Ott lenni, ahol Krisztus van, aki osztozni akar velünk örök dicsőségében. Igen, nekünk is elképzelhetetlen, pedig meg van írva (1Kor 2:9)!
Testvérem, fel vagy készülve arra, hogy elköltözz ebből a világból? Magad után tudod hagyni mindazt, amit itt kaptál? Mihez kötött a te szíved?

Pálkovács István

Imaáhítat: 

Imaáhítat: Adjunk hálát, mert megismerhettük az üdvösség egyetlen útját! – ApCsel 4:12

Bibliaóra: 

Bibliaóra: Az erkölcsi tisztaság bölcsessége – Péld 5:1-18; 6:20-25; 1Kor 6:18-20 (1Kor 6:19)

DÉLUTÁN | 

Dávid, a szolgálat szervezője

Igehely: 1Krón 23:25-32; 25:1-8; Kulcsige: 1Krón 23:25 „Mert Dávid ezt mondta: Nyugalmat adott népének az Úr, Izráel Istene, és örökre Jeruzsálemben lakik.”

Ha megvizsgálnánk valamelyik jól működő vállalatot, ahol több tíz vagy több száz alkalmazott van, és minden hónapban ki vannak fizetve a bérek, adók stb., akkor rájönnénk, hogy a vállalatnak van egy, esetleg több igazgatója, alattuk több vezető van, akik naponta sok órát foglalkoznak azzal, hogy e cég a jövőben is hasonlóan megállja a helyét, mint ahogy eddig. Ami közös ezekben az emberekben az, hogy felelősek azért, amit csinálnak, és ami reájuk van bízva. Ezért az elvégzett munkáért pénzt kapnak, esetleg evilági dicsőséget vagy elismerést.
Az egyház feje Jézus Krisztus, a mindenható Isten Fia, a királyok Királya és uraknak Ura. Nincs olyan dolog a világon, amihez Ő nem értene. Mondhatnánk, hogy a legjobb vezérigazgató, és azt képzelhetnénk, joggal elvárva, hogy az a „cég” amelyet vezet, abba hiba nem csúszhat, és ott minden tökéletesen zajlik. Ő olyan vezető, aki mindenkit megért, a legjobb ötletei vannak, és mindenkit szeret. Mégis, ha „belenézünk” néhány gyülekezetbe, olyan érzésünk van, mintha ebben a „cégben” nem is volna igazgató vagy vezető: az emberek nem akarnak dolgozni, nincs felelősségük semmiért, sőt azt várják el, hogy mások nekik dolgozzanak, és őket szolgálják ki. A gond ott van, hogy ezek az emberek nem ismerték fel Jézus küldetését, áldozatát, és azt, hogy milyen jutalom vár azokra, akik teljes bevetéssel szolgálják az Urat, gyülekezetüket, az egyházat.
„Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mt 20:28). Ha ezt az igét tudatosítjuk, megértjük, hogy miután megtértünk, elfogadtuk az Úr Jézus áldozatát, azután a mi dolgunk is a szolgálat. Biztos vagyok benne, hogy minden gyülekezetben van elég vezető, aki tudja igazgatni a szolgálni vágyó testvéreket. Mivel a legjobb Igazgatónk van, aki mindenhez ért, azt várnánk el, hogy a mi „cégünk”, ami az egyház, mindenkiben, még az az egyházon kívül is természetes vonzalmat váltson ki. Hogy vágyjanak ebbe a társaságba tartozni akár anélkül is, hogy az evangélium elhangozna.

Pálkovács István

 Napi áhítat

– Mt 20:29–34; Kulcsige: Mt 20:34 „Jézus megszánta őket, megérintette szemüket, és azonnal visszanyerték látásukat, és követték őt.”

Különös, ahogy Isten minden ember szívéhez utat talál. Az sem lehet akadály, ha nem lát. A két vak „meghallotta, hogy Jézus arra megy el”. Olyat is láttam, hogy evangélizáció végén siket ember jött előre, hogy megnyissa szívét Jézusnak, pedig nem volt jeltolmács. Az evangélium válasz az elesett embernek, ezért beleillik a lelkébe. Jézus azért jött, hogy örömhírt mondjon a szegényeknek. Erre érzett rá a két vak, és nem lehetett akadály az, hogy nem látnak, de az őket helyre utasító tömeg sem.