2023. október 19., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Ahol két ember van, ott vannak konfliktusok is

Igehely: Mt 18:15-20; Kulcsige: Mt 18:15 „Ha pedig vétkezik ellened a testvéred, menj el hozzá, fedd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted a testvéredet.”

Néhány évvel ezelőtt egy közjegyzői irodába kellett mennem, hogy a Tábor telekkönyvezését intézzem. Ez már a második időpontos találkozás volt, mert az első sikertelen lett. Sajnos ez az újabb kísérletezés sem hozott megoldást. Probálták megmagyarázni, hogy miért nem tudnak segíteni, és a kért dokumentumot biztosítani. Látva a sikertelen helyzetet, kicsit bosszantott a dolog, és elmagyaráztam nekik az álláspontomat. Persze, ez nem igazán tetszett nekik, a használt hangnem miatt sem, amit így utólag mérlegelve, nem volt keresztyén tábort képviselő hangnem. Ezt megértve, néhány nap elteltével visszamentem azért, hogy bocsánatot kérjek és rendezzem a kialakult konfliktust.
Nagyon könnyen és hamar kialakulnak a konfliktusok, nézeteltérések, talán azért is, mert nagyon rámenősek vagyuk és szókimondók. Sőt, készek vagyunk még bántó szavakat is használni. Amikor azonban bocsánatot kellene kérni, sehol sem vagyunk. Ha igazán és őszintén felvállaljuk, hogy a másik jobban számít, mint saját magunk, akkor könnyen jön a bocsánatkérés és a megbocsátás is.

Módi Tamás

DÉLUTÁN | 

Hova vezet a világ barátsága?

Igehely: Jak 4:4-10; Kulcsige: Jak 4:4 „Paráznák, nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik Istennek.”

Az Úr Jézus földön járásakor többször említi a világgal való ellenségeskedést. János 17:25-ben azt mondja, hogy a világ nem ismert meg téged (az Atyát). Nem ismeri kegyelmét, gondviselését, szeretetét. Ellenben a világban ezek ellentétét látjuk: szeretetlenség, irgalmatlanság, önzés és még sok más olyan dolog, ami generálja a gonoszt a világban. Ezért is figyelmeztet Jakab apostol arra, hogyha a világgal barátságot kötünk, akkor ezek a gyümölcsök fogják jellemezni életünket. Istent zavarja, amikor bennünk a szeretetlenség uralkodik, de ez a világgal való barátság eredménye. Észrevetted-e már életedben a kívánságok özönét, ami újabb irigységet szül? Amikor már nem tudsz mértékletes lenni, hanem elveszíted a kiegyensúlyozottságot életed felett és a testvéri közösségben sem tudsz örülni, mert a világi barátság varázsa tölt el mulandó örömökkel, amik károsak és a rosszra visznek. Barát vagy-e a világgal? Vess véget, mert a világgal való barátság Isten igazságát nem munkálja.

Módi Tamás

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
4 + 2 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 14:8–20 Kulcsige: ApCsel 14:11 „Amikor a sokaság látta, amit Pál tett, likaóniai nyelven így kiáltottak: Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban!”

Pált és Barnabást egyik nap istenítették, másnap pedig megkövezték. Döbbenetes, hogy ilyen rövid időn belül ilyen végletekre képes az ember! Míg a csoda elég volt arra, hogy Pált és Barnabást Zeusznak és Hermésznek higgyék, arra már nem volt elég, hogy az általuk hirdetett üzenetet befogadják. Látták a csodát, és úgy reagáltak, ahogy a hitük szerint természetes volt: a sánta gyógyulása csakis az istenük tette lehet. Hiába a csoda, ha az ember a saját elvárásán vagy meggyőződésén kívül nem hajlandó mást elfogadni.