2025. június 10., kedd

DÉLELŐTT | 
„Legnagyobb a szeretet”

Igehely: Gal 5:22–23; 1Kor13:1–13 Kulcsige: 1Kor 13:13 „Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.”

Pál a szeretetet úgy mutatja be, mint legkiválóbb utat, mert az nem eszme, elmélet, hanem egy út, amin naponta járni kell; tudatos viszonyulás a másikhoz, amit gyakorlatban kell megélni.

Az ember önmagától képtelen a szeretetre. Amikor a saját erejére épít, akkor minden, amit „szeretetből tesz”, álcázott önzés, ugyanis csak róla szól vagy viszonzást vár érte. A szülő szeretete sokszor nem több mint saját elképzelésének megvalósítása a gyermek életében. A házasfelek is inkább azt várják, hogy a másik tegye őket boldoggá.

Az igazi szeretet képessége Istenben van, mert Ő a SZERETET. Minden cselekedete jó és tökéletes, minden tette az ember javára van. Ebből a szempontból a teremtés arról szól, hogy az embernek legyen egy életterülete, ahol a létezése kibontakozhat. A megváltás arról szól, hogy az ember ne legyen kiszolgáltatott rabszolgája a Sátánnak és a bűnnek.

Ez a szeretet a Szentlélek ajándéka, aki először előtted leplezi le az igazi és őszinte szeretet lényegét, annak a szeretetnek a lényegét, amellyel Isten téged szeret. Aztán hív, hogy vele együtt járj ezen a legkiválóbb úton.

Ferenczi Lajos

DÉLUTÁN | 

Élő víz folyamai

Igehely: Jn 7:37–39 Kulcsige: Jn 7:38 „Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek.”

Jézus megjelent az ünnepeken, és azzal kezdte a hívást: „aki szomjazik...” Ezzel arra hívta az embereket, hogy nézzenek tudatosan szembe önmagukkal. Ha felismerik a hiányt, Ő azt be tudja tölteni. A szomjas ember, ha vízhez jut, felfrissül, megújul az ereje.

„Jöjjön hozzám...” Az ember nem hiszi el, hogy Jézus az életének igazi és kiapadhatatlan forrása tudna lenni. De Jézus hív magához, mert a vele való élő kapcsolatban megvan az, amire az embernek igazán szüksége van. Arra hív, hogy tedd meg az utat addig, amíg eljutsz arra a hitre, hogy Jézus Istentől jött a földre, és hogy benne Isten kijelentésével találkozol. Akkor felismered, hogy Isten szeret, és abban érdekelt, hogy az életed egy megváltott, felszabadított élet legyen. Azt akarja, hogy a vele való kapcsolatod az életed forrásának bizonyuljon, ahonnan erőt, vigasztalást, reménységet, bölcsességet tudsz meríteni, valahányszor csak szükséged van erre. Megéri a hitre jutásnak ezt az útját megtenni, bemerítkezni és megkapni a Lélek ajándékát.

Ha már megtetted ezt az utat, ne feledd el, hogy a Lélek által milyen forrás van az életedben!

Ferenczi Lajos

 Napi áhítat

Igehely: Zsid 5:11–14 Kulcsige: Zsid 5:12 „Mert mostanra már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy Isten beszédeinek alapelemeire tanítsanak titeket, és olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre.”

Istennek sok mély és drága igazsága van, de a rest fülek tompák befogadni ezeket. A zsidókeresztyének már rég tanítók lehetnének, de ők még mindig az alapoknál, az ABC-nél voltak. Megrekedtek a lelki kiskorúságban, nem tértek át a „szilárd eledelre”, ami satnya növekedést eredményezett (1Kor 3:1–3). Mivel megmaradtak ebben az állapotban, az igazság mélyebb értelmét nem tudták felfogni, így könnyen befolyásolhatók voltak mindenféle tanítástól (Ef 4:11–14). Ilyen állapotban voltak a tanítványok is, amiért az Úr komolyan figyelmeztette őket (Jn 16:12).