Média-ajánló

 Napi áhítat

Igehely: Ef 3:1–13; Kulcsige: Ef 3:6 „Hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által.”

Ha a gyülekezetben élőknek tartaniuk kell egymástól vagy a vezetőiktől, ez a legrosszabb, ami Isten népe körében előfordulhat. Ha tőlünk, Krisztus követőitől és szolgáitól mások óvakodnak, az nagyon rossz képet mutat rólunk. Akhábtól, Jézabeltől, Heródestől mindenkinek tartania kellett. Ők valamennyien elbuktak. Az Isten gyülekezetében egyetlen félelemnek van helye, az istenfélelemnek. Ha nem így van, akkor az a közösség beteg.

 SZÖVETSÉGI HÍREK

– EBaVISz-választókongresszus Zilahon  A 4. Zsoltár címben idézett 7. verse adta a témáját az Erdélyi Baptista Vasárnapi Iskolai Szövetség (…

Hazamentek...

2023. január 18-án búcsúztunk Biharon † Cartis Ioan testvérünktől, akinek 89 esztendőt ajándékozott Megváltó Ura. Borszegen született és tért meg, majd alapított családot. Gyülekezetünknek 55 éve…

 GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK

Folyó év július 17-én, vasárnap délelőtt, egy várva várt és örömteli eseményre gyűlt össze a Nagyszalontai Baptista Gyülekezet és a népes vendégsereg…

Gergely Pál lp. testvér és családja 4 évnyi ügykezelői és 13 évnyi lelkipásztori szolgálat után elköszönt a Szilágysámsoni Baptista Gyülekezettől és…

 BEMERÍTÉS

A kibédi körzettel közös bemerítési ünnepélye volt a marosvásárhelyi körzetnek 2017. május 28-án. Vendégünk volt Ferenczi Lajos székelykeresztúri…

2018. január 25-én Mezőtelkiben újra ünnepre gyűlt össze a népes testvériség: az új bemerítő medencében első alkalommal tartottunk bemerítést. Varga…

 OLVASNIVALÓ

És monda néki Nátánael: Názáretből támadhat-e valami jó? Monda néki Filep: „Jer és lásd meg!” (Jn 1:47, Károli ford.)

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

Március 28-án Krasznán találkoztak a Szilágysági Missziókerülethez tartozó nőtestvérek. Érdekes és aktuális témánk így hangzott: „Isten igéje…