Média-ajánló

 Napi áhítat

Igehely: 1Jn 4:4–6; Kulcsige: 1Jn 4:4 „Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van.”

Mindenkinek választania kell Isten és a világ, Krisztus vagy Béliál között (2Kor 6:14–18). Ma már nehéz olyan európaiakat találni, akik még hisznek egy értelemmel és jelentőséggel teljes jövő ígéretében. A mai nyugati társadalom a jelenben tékozolva a jövőnek csak adósságot gyűjt. A környezetét feléli, inkább az azonnali fogyasztást választja, mint a jövőbe vetett befektetést, az erkölcsi normákat figyelmen kívül hagyja. Az ember bezáródik önmagába és az önmagával való konfliktusokba, elmagányosodik. Ennek a helyzetnek okozója is, áldozata is, de nem képes kitörni belőle.

 SZÖVETSÉGI HÍREK

Augusztus végén, szeptember elején megkeződött Nagyváradon, a Szövetség épületében a fűtésrendszer cseréje. Mivel a Szövetség eddig a nagyváradi…

Hazamentek...

† Kun Márton 1951. szeptember 21-én született Györgyfalván, református családban. Iskoláit szülőfalujában, majd Szamosújváron végezte. Itt ismerkedett és barátkozott meg egy hívő fiúval, Futó…

 BEMERÍTÉS

Hét fehérruhás döntését ünnepelte nagy örömmel a Nagyváradi Roma Gyülekezet 2022. november 20-án, vasárnap, amikor (lásd: fotó, balról jobbra) Varga…

Öröm van a mennyben és a gyülekezetben, valahányszor fehérruhások tesznek bizonyságot arról, hogy a szívükben eldőlt: követik Jézust. Ebben az…

 OLVASNIVALÓ

És monda néki Nátánael: Názáretből támadhat-e valami jó? Monda néki Filep: „Jer és lásd meg!” (Jn 1:47, Károli ford.)

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

Március 28-án Krasznán találkoztak a Szilágysági Missziókerülethez tartozó nőtestvérek. Érdekes és aktuális témánk így hangzott: „Isten igéje…