Mindennapi áhítatok

2023. július 5., szerda

Igehely: 2Kir 2:19-22; Kulcsige: 2Kir 2:21 „Ő pedig kiment a víz forrásához, sót dobott bele, és ezt mondta: Így szól az Úr: Meggyógyítom ezt a vizet, nem okoz többé halált és terméketlenséget.”

Nemcsak mi, emberek, de a bennünket körülvevő teremtett világ bármely eleme is elromolhat, „megbetegedhet”: az állatok, a növények, az időjárás stb. Látjuk, hogy a Földön a dolgok nem mennek olyan tökéletesen, mint a teremtés után.

2023. július 4., kedd

Igehely: 1Kir 12:31-13:10; Kulcsige: 1Kir 13:6b „Isten embere pedig kiengesztelte az Urat, úgyhogy a király vissza tudta húzni a kezét, és az olyan lett, mint azelőtt.”

Az istentelen Jeroboám keze vészjóslóan lett kinyújtva a próféta felé. Ha Isten nem avatkozik közbe, halált osztott volna. Egyik percben megölte volna az Úr prófétáját, másik percben arra kéri, imádkozzon érte, mert jó lenne ebből a fizikai nyomorúságból szabadulni.

2023. július 3., hétfő

Igehely: 1Móz 25:19-26; Kulcsige: 1Móz 25:21 „És Izsák könyörgött az Úrnak feleségéért, mert meddő volt. Az Úr pedig engedett könyörgésének, úgyhogy teherbe esett Rebeka, a felesége.”

Húsz évet várt Izsák és Rebeka, míg nagy vágyuk beteljesedett: gyermeket, utódot kaptak, mégpedig egyszerre kettőt. Izsák már nem bírta tétlenül várni a csodát, elmondta ezt a bánatát, vágyát az Úrnak. Sőt, könyörgött feleségéért.

2023. július 2., vasárnap

Igehely: 4Móz 21:4-9; Kulcsige: 4Móz 21:7 „Ekkor odament a nép Mózeshez, és ezt mondta: Vétkeztünk, mert az Úr ellen és ellened szóltunk. Imádkozz az Úrhoz, hogy távolítsa el rólunk a kígyókat! És imádkozott Mózes a népért.”

Az Egyiptomból kijött nép Istentől függve vándorolt a pusztában. Látták, hogy aki Isten ellen szól vagy lázad, azt ítélet sújtja (pl. Kórah és társai lázadása, majd a nép zúgolódása amazok veszte miatt). Mégis, mintha vakok lennének, ismételten ugyanabba a vétekbe esnek.

2023. július 1., szombat

Igehely: 5Móz 32:35-43; Kulcsige: 5Móz 32:43 „Dicsérjétek, ti nemzetek, annak a népét, aki megtorolja szolgái vérét, bosszúval fizet ellenfeleinek, de engesztelést szerez népének földjéért!”

Nagyon sokan felteszik a kérdést: hol van Isten, amikor szenvedni kell? Ha Isten jó, akkor miért tűri el ezt a sok gonoszságot, ami a világban történik? Miért nem nyeri el méltó büntetését a gonosz?

2023. június 30., péntek

Igehely: Gal 1:10-15; Kulcsige: Gal 1:13 „Mert hallottátok, hogyan éltem egykor a zsidóság körében, hogy féktelenül üldöztem az Isten egyházát, és pusztítottam azt.”

Pál ezt a mély teológiai tartalmú levelet egy személyes vallomással kezdi. Mégpedig azzal, hogy az evangélium mit tudott elvégezni az életében. Ő korábban a Krisztus követőit üldözte, de egyik percről a másikra gyökeresen megváltozott az élete.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 1Kor 4:14–21 Kulcsige: 1Kor 4:21 „Mit akartok? Bottal menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?”

A sze­re­tet és a sze­líd­ség nem zárja ki az ostor, a bot – vagy­is a ke­mény, ér­zel­mek­kel fű­tött dor­gá­lás – al­kal­ma­zá­sát. Sőt! Van­nak hely­ze­tek, ami­kor ezek­hez kell fo­lya­mod­ni, szó sze­rin­ti ér­te­lem­ben is. Ha eze­ket az esz­kö­zö­ket „a sze­re­tet kar­já­val moz­gat­ják” (C.H. Spur­geon), abból nem ke­let­kez­het kár. Csak az az ember tud he­lye­sen bánni ezek­kel az esz­kö­zök­kel, aki előbb ön­ma­gát fe­nyí­ti és fe­gyel­me­zi meg, aki fo­lya­ma­tos os­to­ro­zás alatt áll. Ne­künk is min­dig ke­zünk ügyé­ben van a „bot”. Tud­juk-e ren­del­te­tés­sze­rű­en hasz­nál­ni?