Igehely: Lk 9:28-36; Kulcsige: Lk 9:29 „Imádkozás közben arca elváltozott, és ruhája fehéren tündöklött.”
Az Úr Jézus követésének feltételeit láttuk az előző igeszakaszban. Itt Megváltónk megdicsőülését csodálhatjuk. A megdicsőülés hegyén mennyei szózat által kijelentést kapunk arról, hogy kicsoda Jézus Krisztus. Az Atya világossá tette, hogy Jézus a Megváltó, Őt hallgassuk.
Igehely: Lk 9:23-27; Kulcsige: Lk 9:26 „Mert aki szégyell engem és az én beszédeimet, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében.”
Az itt bemutatott alapigazság keménynek tűnik. Az Úr Jézus Krisztus egyértelművé teszi a tanítványoknak és nekünk is, hogy mit vár el azoktól, akik az Ő követésére adják oda életüket.
Igehely: Lk 22:49-51; Kulcsige: Lk 22:51 „Jézus azonban megszólalt, és ezt mondta nekik: Hagyjátok abba! És megérintve a fülét, meggyógyította őt.”
A tanítványok Jézus Krisztust emberi erővel akarták megvédeni. Meg is kérdezték: „odavágjunk?” De a választ nem várták meg, hanem odavágtak, pedig Jézus válasza az lett volna: „nem!” Az önfejűség, a vérmérséklet tragédiába torkollott: a főpap szolgája életre szóló sebesülést szerzett. Kitől?
Igehely: Mt 8:14-15; Kulcsige: Mt 8:15 „Megérintette a kezét, és elhagyta az asszonyt a láz, és felkelt, és szolgált neki.”
Nem egyszerű helyzet, ha beteg van a családban. Abban az időben ez még nagyobb terhet jelentett: súlyos betegek ápolásához a család csak saját magára számíthatott, nem volt intézményesített segítségnyújtás, és a legtöbbször az anyagiak is hiányoztak.
Igehely: Mk 7:31-37; Kulcsige: Mk 7:33 „Jézus félrevonta őt a sokaságtól, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét.”
Biztos sokan tudtak volna Jézusnak tanácsot adni, hogy mit tegyen ezzel a dadogó sükettel. És szerették volna, hogy ez a szemük előtt történjen meg. Jézus azonban félrevonta a beteget, és nem a kíváncsi tömeg előtt cselekedett.
Igehely: Mt 17:1-8; Kulcsige: Mt 17:7 „Ekkor Jézus odament, megérintette őket, és így szólt hozzájuk: Keljetek fel, és ne féljetek!”
Három tanítvány elragadtatott állapotba kerül a megdicsőülés hegyén. Úgy tűnik, ez az, amire mindig is vágytak, itt szívesen megállnának, és itt maradnának örökre.
Igehely: 1Sám 16:4–13 Kulcsige: 1Sám 16:11 „Majd megkérdezte Sámuel Isaitól: Itt van az összes fiad? Hátra van még a legkisebb – felelte ő –, de ő éppen a juhokat őrzi. Erre Sámuel ezt mondta Isainak: Üzenj neki azonnal, és hozasd ide, mert addig nem ülünk le, amíg ő meg nem érkezik.”
Dávidnak ez az útja – pásztorságtól a királyságig – arra emlékeztet bennünket, hogy Isten gyakran a legkevésbé valószínű jelölteket választja a legnagyobb céljaira. Amikor Sámuel eljött, hogy Isai fiai közül felkenje Izráel következő királyát, a legfiatalabb fiúra a legkevésbé sem gondolt. Isai és minden ember, aki akkor ott jelen volt, azt nézte, ami a szem előtt van; vagyis a kor elvárásainak, normáinak megfelelően ítélték meg a jelölteket. Isten azonban látja azt, amit mások nem, vagy nem is akarnak, mert más a kor aktuális elvárása – a neki szentelt szívet.