Mindennapi áhítatok

2021. január 22., péntek

Igehely: Mk 3:22-30; Kulcsige: Mk 3:24-25 „Ha egy ország meghasonlik önmagával, nem maradhat fenn az az ország; és ha egy háznép meghasonlik önmagával, az a háznép sem maradhat fenn.”

Az az ember, aki nem ismeri fel Jézus Krisztus munkájában az Isten hatalmát és erejét, a Szentlélek ellen vétkezik. Olyan meghasonlást okoz a saját életében a Szentlélek meggyőző munkáját illetően, ami megpecsétli örök sorsát, ha meg nem tér belőle.

2021. január 20., szerda

Igehely: Mk 3:13-19; Kulcsige: Mk 3:14 „Tizenkettőt pedig, akiket apostoloknak is nevezett, kiválasztott arra, hogy vele legyenek, és azután elküldje őket, hogy hirdessék az igét.”

Senki sem lehet tanítvány, ha a Mester nem hívta őt. Jézus ma is magához szólít embereket, hogy tanítványokká tegye őket. Ez a hívás teljesen az Ő akaratában áll. A te dolgod, hogy hozzá menjél. A tanítvánnyá tevés első lépése Jézus hívása és kiválasztása.

2021. január 19., kedd

Igehely: Mk 3:7-12; Kulcsige: Mk 3:10 „Mert sokakat meggyógyított, úgyhogy akiknek valami bajuk volt, hozzá tódultak, hogy megérinthessék.”

Nem sokszor találkozunk a Bibliában azzal a helyzettel, hogy az Isten sarokba legyen szorítva az embertől. Ebben a történetben az Isten Fiát sarokba szorította a sok beteg, akik gyógyulásra vágytak. Rárohantak, hogy illessék Jézust.

2021. január 18., hétfő

Igehely: Mk 3:1-6; Kulcsige: Mk 3:5 „Ekkor haragosan végignézett rajtuk, szomorkodva szívük keménysége miatt; majd így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze.”

Jézust ismét a zsinagógában látjuk. Folyamatos mozgásban van, mint aki nem akarja az időt vesztegetni. Isten országának megnyilvánulása nagyon is fontos e kőkemény szívű emberek életében. Egyetlen esély a helyreállításra az eltorzult ember számára: Jézus hatalmát meglátni és örömmel fogadni.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Kir 3:6–20 Kulcsige: 2Kir 3:17 „Mert ezt mondja az Úr: Nem láttok szelet, nem láttok esőt, mégis megtelik ez a patakmeder vízzel, és ihattok ti is, a nyájaitok meg a málhás állatok is.”

Mi­lyen az az ember, akit Isten meg­se­gít, aki által győ­zel­met ad? Mi­lyen­nek kell len­nünk, hogy mi is győz­hes­sünk?

Kész a se­gít­ség­nyúj­tás­ra. Ami­kor va­la­ki baj­ban van (Jórám), kész se­gí­te­ni, jön és har­col az em­be­re­i­vel együtt. Hoz­nak fel­sze­re­lést, ka­to­ná­kat, lo­va­kat, min­dent, ami kell. Ilye­nek­ké akar Isten ben­nün­ket tenni, ez a krisz­tu­si lel­kü­let.