Mindennapi áhítatok

2019. december 31., kedd

Igehely: 1Pt 4:1-11; Kulcsige: 4:7 „Mindennek a vége pedig már közel van: legyetek tehát bölcsek és józanok, hogy imádkozhassatok.”

Aki készen áll a szenvedésre arról tesz bizonyságot, hogy erős alapelvei vannak. Jézus kész volt szenvedni, ezáltal jelezve, hogy ellenáll a bűnös életvitelnek és nem alkuszik meg. Mint az Ő követői, példája szerint kell cselekednünk, ellenállva a kísértéseknek, hogy megszűnjünk vétkezni.

2019. december 30., hétfő

Igehely: Zsolt 27:1-14; Kulcsige: 27:14 „Reménykedj az Úrban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az Úrban!”

Ez egy harci zsoltár, ami hadakozásról és védelmezésről beszél. Úgy tűnik Dávid nehéz helyzetbe került. Azonban az is világos, hogy harcai közepette sem veszítette el reménységét. A reménység egy erőteljes dolog, a végsőkig kitart. A reménység a legjobb orvosság.

2019. december 28., szombat

Igehely: Jel 22:6-16; Kulcsige: 22:16 „Én, Jézus, küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag.”

Van úgy, hogy elkezdünk valamit, de nem tudjuk befejezni. Szinte minden írónak és festőnek vannak befejezetlen munkái. Például Mark Twain 20 év alatt 3 különböző változatban írta meg A Rejtélyes Idegen című művét, mégis halálakor befejezetlen maradt.

2019. december 27., péntek

Igehely: 1Jn 4:7- 12; Kulcsige: 4:9 „Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala.”

Mai világunkban a szeretet sokszor csak egy kóbor érzéssé van lecsökkentve, ami fellobbanhat vagy kihűlhet. Egyszer csak megjelenik, mint télen a hó, aminek este még nyoma sincs, reggelre meg már beterítette az egész tájat. Aztán hirtelen elolvad és hűlt helye se marad.

2019. december 26., csütörtök

Igehely: Lk 2:8-20; Kulcsige: 2:10 „Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz.”

Egyre több városban a karácsonyi fények felkapcsolása fontos eseménnyé vált, ami egyúttal a karácsonyi rendezvénysorozat megnyitóját is jelenti. A fények felkapcsolása általában az összesereglett tömeg visszaszámolása után egyszerre történik.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Ézs 35:1–10 Kulcsige: Ézs 35:6 „Akkor majd úgy szökell a sánta, mint a szarvas, és ujjong majd a néma nyelve. Mert víz fakad a pusztában, és a kietlen tájon patakok.”

Isten legegyszerűbb szavában több erő van, mint a világ összes szavában! Ezért élő és ható az Ő beszéde; mindig megelevenít, függetlenül attól, hogy ki milyen reménytelen helyzetben van. Ki gondolta volna, hogy az Ő szavára a fogságban élő nép megszabadul az akkori világ legerősebb birodalmából? Hogy ez a nép közel 2000 km-t fog gyalogolni hazafelé a sivatagon keresztül, és nem fog ott elpusztulni. Sőt képesek lesznek arra, hogy újra felépítsék otthonaikat, és benépesítsék az elpusztult országot. Akik csak hallották ezeket a szavakat, hittel, reménységgel és örömmel teltek be.