Mindennapi áhítatok

2019. november 20., szerda

Igehely: Lk 10:17-24; Kulcsige: 10:21a „Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által.”

A kiküldött hetven tanítvány Jézus utasításait követte, majd diadalmasan tértek vissza. Örömmel számoltak be az Úrnak sikereikről. Jézus válaszának, amit tanítványainak adott, a teológusok két jelentőséget tulajdonítanak: 1.) Jézus halálos csapást mért a Sátánra és összes hadára.

2019. november 19., kedd

Igehely: Lk 9:28-29; Kulcsige: 9:28 „E beszédek után mintegy nyolc nappal Jézus maga mellé vette Pétert, Jánost meg Jakabot, és felment a hegyre imádkozni.”

Útban Jeruzsálem felé, Cézárea Filippiben, a császárkultusz akkori fellegvárában Jézus megkérdi tanítványait, hogy kinek mondják Őt. Péter hitvallására – Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia – Jézus azt feleli, hogy ez nem test és vér, hanem a mennyei Atya kijelentése.

2019. november 18., hétfő

Igehely: Mt 14:22-25; Kulcsige: 14:23 „Miután elbocsátotta a sokaságot, egyedül felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott.”

Bemerítő János halálhírére Jézus egy sivár helyre hajózott, ahova a sokaság gyalog követte. Irántuk való szánalomból meggyógyította betegeiket. A fáradságos nap végén Jézus nem bocsátja útnak őket addig, amíg meg nem vendégeli őket.

2019. november 17., vasárnap

Igehely: Mk 1:32-39; Kulcsige: 1:35 „Nagyon korán, amikor még sötét volt, felkelt, és félrevonult egy lakatlan helyre, és ott imádkozott.”

Jézus Jakabbal és Jánossal a kapernaumi zsinagógából Simon és András házához ment, hogy meggyógyítsa Simon anyósát. Naplemente után az egész város a ház elé gyűlt, elhozták betegeiket, ördögöktől megszállottjaikat, hogy Jézus meggyógyítsa, megszabadítsa őket.

2019. november 16., szombat

Igehely: Mt 5:17-20; Kulcsige: 5:17 „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.”

Az Úr Jézus a törvényhez való viszonyáról beszél. Nem úgy beszél róla, mint amit félre akar tenni teljesen, hanem úgy, mint aki a törvény követelését meg akarja oldani.

2019. november 15., péntek

Igehely: Mt 23:1-5; Kulcsige: Mt 23:3 „Mindazt tehát, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert nem azt teszik, amit mondanak.”

Kemény beszédet mond az Úr Jézus a törvény képviselőinek. Ezek tanították ugyan a törvényt, de életvitelükkel nem töltötték be. Az Úr Jézus azt fedte meg bennük, hogy nem volt helyes a magatartásuk a törvény iránt.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Fil 3:1; 4:4 „Egyébként pedig, testvéreim, örüljetek az Úrban! Hogy ugyanazt írjam nektek, az engem nem fáraszt, titeket viszont megerősít. Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!”

Pál apos­tol a bör­tön­ből írja le­ve­lét, el­ha­gya­tot­tan, nehéz kö­rül­mé­nyek kö­zött. Ter­mé­sze­tes lenne, ha azt kérné a test­vé­rek­től: imád­koz­za­nak, hogy ki­sza­ba­dul­jon onnan, mert akkor aka­dály­ta­la­nul vé­gez­het­né to­vább Isten szol­gá­la­tát. De nem ezt teszi, hanem öröm­re hívja a test­vé­re­ket. Egé­szen biz­tos, hogy nem olyas­mi­ről be­szél, ami benne nincs meg. Ál­dá­sok­kal teli élet­ben könnyű bi­zony­sá­got tenni az Úr jó­sá­gá­ról és örö­mé­ről. De a nehéz kö­rül­mé­nyek kö­zöt­ti öröm teszi iga­zán hi­te­les­sé a ke­resz­tyén éle­tet.