Igehely: 1Jn 3:13-17; Kulcsige: 1Jn 3:15 „Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete.”
Aki Jézus Krisztusban van, annál már megtörtént a lényeg: átment a halálból az életbe (14. v.).
Igehely: Mt 26:51-56; Kulcsige: Mt 26:52 „Ekkor így szólt hozzá Jézus: Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.”
Júdás árulása megtörtént, és a feldühödött zsidó vezetők, papok és katonák jöttek, hogy végre elfogják Jézust. Az egyik tanítvány karddal rendelkezik és használni is meri, levágva a főpap szolgájának fülét.
Igehely: Jn 10:6-15; Kulcsige: Jn 10:10 „A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.”
Érdemes lenne egyszer valóságosan belegondolni, hogy tudunk-e mi egyáltalán valamit is feltétel nélkül odaadni a másikért? János evangéliuma itt Jézus Krisztust, mint jó pásztort mutatja be.
Igehely: 2Sám 12:1-14; Kulcsige: 2Sám 12:13 „Akkor ezt mondta Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! Nátán így felelt Dávidnak: Az Úr is elengedte vétkedet, nem halsz meg.”
Kemény szavak, amiket Nátán mond Dávidnak. De megvan a jó gyümölcse, mert Dávid mélységesen megbánja tettét! És az ember, aki megbánja Isten előtt életének bukásait: akár nyilvános bukás volt az, akár titkolt, az bocsánatot nyer.
Igehely: 5Móz 20:10-18; Kulcsige: 5Móz 20:16 „De az itt lakó nemzetek városaiban, amelyeket örökségül ad neked Istened, az Úr, ne hagyj életben egy lelket sem!”
Sok Bibliát olvasó ember számára sem világos, sőt elfogadhatatlan az a rengeteg vérontás, amiről az Ószövetségben olvashatunk. Hogyan engedhette, sőt parancsolhatta Isten mindezeket?
Igehely: 2Móz 14:9-25; Kulcsige: 2Móz 14:14 „Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!”
A fáraó üldözőbe vette Izrael népét, és miután az Úr utat nyitott nekik a tengeren keresztül, a fáraó bement utánuk seregével a tengerbe, és ott pusztultak el. Miért?
Igehely: Péld 10:17–21 Kulcsige: Péld 10:19 „A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre.”
A beszéd talán az ember egyik legellentmondásosabb képessége. Ezzel tudunk bátorítani, útba igazítani, segíteni, megnevettetni másokat és kifejezni szeretetünket. Ugyanakkor a beszédünkkel ártani is képesek vagyunk másoknak, megalázni, megsérteni, pletykálni, hazudni. Sőt olyan sebeket tudunk okozni másokban, amelyek nagyon nehezen vagy egyáltalán nem gyógyulnak be az évek során sem. Jakab így ír erről: „Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat” (Jak 3:5).