Mindennapi áhítatok

2018. augusztus 8., szerda

Igehely: Mt 8:5-13; Kulcsige: Mt 8:9 „Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, nekem is vannak alárendelt katonáim. És ha azt mondom az egyiknek: Menj el! – akkor elmegy, és a másiknak: Gyere ide! – akkor idejön, vagy ha szólok a szolgámnak: Tedd meg ezt! – akkor megteszi.”

Tegnap láttuk a hitetlenek változatosságát. Ahhoz hasonlóan Jézus követői között is láthatjuk a sokszínűséget. Vannak köztük olyanok, akik azt gondolják magukról, hogy csupán testi származásuk alapján részesei lehetnek a mennyországnak (12).

2018. augusztus 7., kedd

Igehely: 2Móz 10:1-20; Kulcsige: 2Móz 10:20 „De megkeményítette az Úr a fáraó szívét, úgyhogy nem bocsátotta el Izráel fiait.”

Jó lenne, ha csak mi és az Úr lennénk! De Isten és a benne hívő, neki engedelmeskedő szereplők mellett ebben a történetben is jelen vannak a benne hitetlen, neki engedetlenkedő ellenfelek. Érdekes látnunk az ő hitetlenségük és ellenállásuk változatos mértékét.

2018. augusztus 6., hétfő

Igehely: 1Móz 15:1-7; Kulcsige: 1Móz 15:7 „Azután ezt mondta neki: Én az Úr vagyok, aki kihoztalak Úr-Kaszdímból, hogy neked adjam örökségül ezt a földet.”

Figyeljük meg Isten kétszeri kijelentését Önmagáról ez igeszakaszban, és lássuk a hasonlóságot az Első Parancsolattal! Először Abrám „pajzsa”-ként mutatkozik be. Ez a szó az oltalmazás, védelem biztosítása mellett „uralkodót, királyt” is jelent (mint pl.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Jn 1:43–51 Kulcsige: Jn 1:49 „Nátánaél így szólt hozzá: Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya!”

Mindig felemelő találkozni valakivel, akit régen láttunk. Öröm és áldás származik belőle. Legdrágább az Úr Jézussal való találkozás. Mai igénkben az Úr Jézus Fülöppel találkozik, akit a követésére hív. Fülöp aztán találkozik Nátánaéllel, a barátjával: „Megtaláltuk Jézust, aki Názáretből való!” – mondta neki.