Mindennapi áhítatok

2017. október 21., szombat

Igehely: 2Pt 3:14-18; Kulcsige: 2Pt 3:18 „Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!”

Az elmúlt héten több szempontból próbáltuk vizsgálni a kegyelmet. Az első három nap azt néztük meg, hogy Isten részéről mit jelent a kegyelem, most az utólsó napokban pedig azt vizsgáltuk, hogyan vált elérhetővé számunkra a kegyelem.

2017. október 20., péntek

Igehely: 2Kor 12:1-10; Kulcsige: „De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.”

Nemrég egy internetes igehirdetésben a következő kijelentést hallottam: „ha az egyik napról a másikra éltek valamennyien, akkor meg vagytok áldva minden dolgotokban”. Sokszor azt várnánk a kegyelemtől, hogy az életünk minden területén áldásokat kapjunk. De vajon ez az irányzat teljesen biblikus?

2017. október 17., kedd

Igehely: Ef 2:1-10; Kulcsige: Ef 2:8 „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka.”

Visszaemlékszem, hogy kiskoromban mennyire vártuk testvéremmel a karácsonyt és a születésnapunkat. Ez azért volt, mert mindig kaptunk valami kis ajándékot. Nem voltunk egy túl gazdag család, de szüleim meghozták azt az áldozatot, hogy ezeken az ünnepeken mindig legyen valami ajándék.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: ApCsel 16:35–40 Kulcsige: ApCsel 16:36 „Az elöljárók azt a parancsot küldték, hogy bocsássalak szabadon titeket: most tehát távozzatok, menjetek el békességgel!”

A Filippiben végzett missziómunka miatt Pál és Szilász igazságtalanul szenvedett, és börtönbe kerültek. Közben a börtönőr megtért, és háznépével, akik hittek, be is merítkeztek még azon az éjszakán. A város elöljárói másnap megüzenték a börtönőrnek a törvényszolgákon keresztül, hogy bocsássa szabadon az apostolokat. De mivel nyilvánosan megverték, és börtönbe zárták őket ítélet nélkül, pedig római polgárok voltak, ezt Pál és Szilász nem hagyta annyiban. Azt kérték, hogy jöjjenek el az elöljárók, és maguk vezessék ki őket, ne titokban bocsássák el, mint valami gonosztevőket.