Mindennapi áhítatok

2024. április 28., vasárnap

Igehely: Zsolt 149:1–9; Kulcsige: Zsolt 149:1 „Dicsérjétek az Urat! Énekeljetek az Úrnak új éneket, dicséretet a hívek gyülekezetében!”

Isten azért teremtett minket, hogy dicsőítsük őt. Ha nem őt dicsőítjük, akkor valami más van az éle-tünkben, amit imádunk. Mindig. Mert így vagyunk teremtve. Lehet, hogy önmagunkat imádjuk, dicsőítjük, vagy a képességeinket, a teljesítményeinket vagy a vagyonunkat.

2024. április 27., szombat

Igehely: Mt 22:15–22; Kulcsige: Mt 22:21 „Azt felelték: A császáré. Ő akkor ezt mondta nekik: Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!”

Heti sorozatunkban nyomon követhettük az ellentétet, ami a krisztusi és a farizeusi gondolkodás között fennállt. Ezek a vezetők, akik a hit és az üdvösség útjának őrei kellett volna, hogy legyenek, valójában gyümölcstelen fügefák, engedetlen fiak és gonosz szőlőmunkások voltak.

2024. április 26., péntek

Igehely: Mt 22:1–14; Kulcsige: Mt 22:9 „Menjetek ki tehát az országutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!”

Az embereket sok minden akadályozza abban, hogy elfogadják Isten meghívóját: szántóföld, kereskedés, munka, családtagok, barátok, vagy az ember saját makacs szíve. A példázat szereplői „mit sem törődve” a meghívással, mentek a saját dolguk és tervük után.

2024. április 25., csütörtök

Igehely: Mt 21:33–45; Kulcsige: Mt 21:38 „De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak egymás között: Ez az örökös! Gyertek, öljük meg, hogy mienk legyen az örökség.”

Az Úr Jézust sokféleképpen el lehet utasítani. Amint tegnap a két testvér példázatában láttuk, el lehet hárítani a hívását szép szavakkal, amelyek illedelmes és engedelmes szavaknak tűnnek, és el lehet utasítani durván, engedetlenül.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Kor 6:14–7:1 Kulcsige: 2Kor 7:1 „Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé megszentelődésünket!”

Sajnos, olyan világban élünk, és olyan időket értünk meg, amikor mind jobban összemosódnak a határok a világosság és a sötétség között, igazság és gonoszság között. Próbáljuk ezeket megmagyarázgatni: nem lehetünk maradiak; el kell fogadnunk a másságot; jobban kell, hogy szeressük felebarátainkat, gyermekeinket. A gyülekezetben is engedékenyebbek kell, hogy legyünk, több mindent eltűrve és megértve. Ez mind jó lehet, de vajon ezekkel az érvekkel nem szélesítjük-e ki a keskeny utat olyan útra, ahol már mindent szabad?