Média-ajánló

 Napi áhítat

Igehely: Mt 24:15–22; Kulcsige: Mt 24:20 „Imádkozzatok, hogy ne kelljen sem télen, sem szombaton menekülnötök.”

Az emberiség egyszer már majdnem teljesen kipusztult Isten haragja miatt, az özönvíz által. Akkor csupán nyolc lélek menekült meg. A ma élő emberiség, semmit sem tanulva saját hibájából, ismét ugyanebbe az irányba halad. Vajon ez utolsó időben hányan fognak megmenekülni Isten haragja elől?

 SZÖVETSÉGI HÍREK

Idén immár hetedik alkalommal került megrendezésre a Bibliai Olimpia. Országszerte 148 gyermek és tini vett részt az olimpián, s idén is mind a négy…

Hazamentek...

Szilágyballán 2022. december 31-én búcsúztunk el gyülekezetünk legidősebb tagjától, † id. Balla Zoltánné Borbála testvérnőnktől, aki 92 földi évet kapott a Teremtőtől. Elköltözött testvérnőnk 1930.…

 GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK

„Akkor monda Jézus, az ő tanítványainak: Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő…

Különleges istentiszteleten lehettünk együtt több mint kétszázan január 8-án Érkőrösön a KCA közösségi házában, amikor Gombos Miklós testvér…

 BEMERÍTÉS

Áldott ünnep volt Székelymuzsnán 2023 áprilisának első vasárnapján, amikor öt bemerítkezővel gyarapodott a baptista közösség. Az imaház teljesen…

Goroszlón hitvalló bemerítésre került sor 2023. március 12-én, amikor két fiatal vallotta meg nyilvánosan hitét az Úr Jézus Krisztusban. Domokos…

 OLVASNIVALÓ

Olvasom az áprilisi Szeretet lapból, hogy ez évben immár sikerült befedni Szilágyballán a Cserepka János Oktatási Központ épületét és hamarosan a belső munkálatokra kerül sor. A tudósítás kapcsán…

 INTERJÚ

Tavaly ősszel, a nőszövetség jubileumi konferenciáján, a szatmárnémeti imaházban előadást tartott Újvári Ferencné Anikó (Mo.), az Európai Baptista Nőszövetség elnöke. A szervezet missziójáról, az európai és közel-keleti nőtestvérekről a konferencia ebédszünetében nyilatkozott a Szeretetnek.

Szilágyi László: Örülünk, hogy eljött. Ez az első vagy a második elnöki mandátuma? 

Újvári Anikó: Én is szeretettel köszöntöm a „Szeretet” olvasóit. Az Európai Baptista Nőszövetségben (EBN) ez az első és egyetlen mandátumom, mint elnök.

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

„Úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki.” Dóczi György nyugdíjba vonult. Miközben Dóczi György testvérrel és feleségével, Emma…