2022. január 20., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Nyújtsd ki a kezed!

Igehely: Lk 6:6-11; Kulcsige: Lk 6:10 „És végignézve mindnyájukon így szólt a beteghez: Nyújtsd ki a kezedet! Ő kinyújtotta, és meggyógyult a keze.”

Megtörtént már velünk, hogy éjjel, alvás közben, teljesen elzsibbadt a karunk, és reggel meg sem tudtuk mozdítani? Viszont amint a vér kezdte átjárni, és elkezdtük mozgatni, a karunk egyre inkább megerősödött, és helyreállt a mozgásunk. Valami hasonló történt, amikor Jézus azt mondta a sorvadt kezűnek: „Nyújtsd ki a kezedet!” Hatalma által meggyógyította az ember kezét. Mondhatjuk úgy is, hogy az Ő ereje áradt belé, mint a vér a zsibbadt karba reggel. Ekkor már az ember feladata volt, hogy kinyújtsa a kezét. Ezt meg kellett próbálnia, akármennyire is lehetetlennek tűnt neki.

Az egyik tanulság nekünk ebből az, hogy amikor Isten kér valamit tőlünk, hogy tegyük meg, akkor Ő már adja is a kellő erőt vagy bölcsességet hozzá. Még akkor is, ha az, amit kér tőlünk, meghaladja a képességeinket. Tegyük meg az első lépéseket, és egyre jobban tapasztalni fogjuk, hogy Krisztus ereje és vezetése velünk van. Nyújtsuk ki a kezünket imára, és nyújtsuk ki a kezünket cselekvésre is!

Albu Levente

DÉLUTÁN | 

A gondviselés népe

Igehely: Zsolt 100:1-5; Kulcsige: Zsolt 100:3 „Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az ő népe és legelőjének nyája.”

A zsoltár nagy örömre és dicsőítésre hív. Miért kellene ennyire örülnünk és ujjonganunk? Mert van Istenünk, aki szeret minket, és gondunkat viseli, mint jó pásztor a nyájának, mint apa a gyermekeinek. Az 5. vers azt mondja, hogy hűsége irántunk nemzedékről nemzedékre tart.

A magyar gondviselés szó sokatmondó. Valaki más viseli a gondunkat, nem mi. Milyen szomorú: sok esetben a férfiak hűtlenül elhagyják családjukat, nem gondoskodnak övéikről. Ilyenkor a gyermekek elhagyatva érzik magukat, és bármennyire próbálják is a hozzátartozók betölteni az apa szerepét, nem tudják azt nyújtani, amit egy apa tudna.

A nem hívő ember élete leginkább az apja által elhagyott gyermek életéhez hasonlít. Nem tartozik Isten népéhez, és hiányzik belőle az a megnyugtató tudat, hogy Isten gondoskodik róla. A hívő ember viszont biztos lehet abban, hogy Isten gondot visel róla, számontartja szükségeit, mint egy jó családfő, és mindent megtesz, hogy a lehető legjobbat adja neki. Legyünk hálásak ezért!

Milyen szükségedben nehéz bíznod Isten gondviselésében? Vedd számba Isten gondviselésének jeleit, és adj hálát értük!

Albu Levente

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
3 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Gal 5:22–23; 2Thessz 1:6–12 Kulcsige: 2Thessz 1:11 „Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit cselekedeteivel hatalmasan.”

Ha egy edényt megtöltünk, azt céllal tesszük. Ismerjük a bibliai képet: vannak tisztességre való edények, és vannak mást célt szolgáló edények. Bennünket az Isten tisztességre rendelt, de törékeny cserépedények vagyunk. Ám azt olvassuk, hogy ez kincset rejt magában: „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van” (2Kor 4:7). Tehát mindnyájunkat jó és nemes célra teremtett a nagy Alkotó! Viszont a teremtmény engedetlenség miatt eltorzult és lázadóvá, vakmerővé vált. Újjáteremtő munkája által Ő képes újra hasznos edénnyé alakítani minket!