2025. január 17., péntek

DÉLELŐTT | 
Jézus küldetése

Igehely: Mk 2:13–17 Kulcsige: Mk 2:17 „Amikor Jézus ezt meghallotta, így szólt hozzájuk: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.”

Jézus a bűnösökért küldetett. Megtérésre hívással kezdi a szolgálatát: „Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1:15).

A béna meggyógyítása által Márk elénk tárja az evangélium egyik legalapvetőbb tanítását. A konfliktushelyzetben, ami kialakult a vallási vezetők és Krisztus között, az Úr kinyilatkoztatja bűnbocsátó hatalmát. A tanítás után meglátta Lévit, aki a vámszedő asztalnál ült, és megtérésre hívta. Lévi azonnal felkelt és követte Őt, megtért Jézushoz. Elhívása olyan örömet jelentett számára, hogy nagy ünnepséget rendezett. Erre meghívta az Urat és a vámszedő barátait is. Az írástudók és a farizeusok ezért azzal vádolták Jézust, hogy a bűnösökkel vállal közösséget. Ennek kapcsán kijelenti a küldetését: „Nem az egészségeseknek van szükségük az orvosra, hanem a betegeknek, nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre” (Mk 2:17).

Jézus Krisztus küldetésének célja megvalósult a te életedben? Jézus Krisztus most téged küld, kész vagy betölteni a küldetésedet?

Vajda Miklós

DÉLUTÁN | 

„Akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek!”

Igehely: 2Kor 5:11–15 Kulcsige: 2Kor 5:15 „És azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.”

Jézus Krisztus halála nemcsak megváltást hozott számunkra, hanem az énünk halálát is: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem: azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem” (Gal 2:20). Az énünket csak úgy tudjuk halálba adni, ha a Krisztus szerelme szorongat. Ez a szerelem késztette Pált munkára, és azért nem törődött azzal sem, ha bolondnak tartják. Ki lenne olyan bolond, hogy visszatérjen abba a városba, ahol megkövezték? Csak az az ember, aki teljesen odaszánta magát Istennek. Pál meghalt önmagának, és most már Krisztus élte benne az életét. Pál hit által azonosult Krisztus halálával és feltámadásával, és ugyanazzal az önzetlenséggel élt, mint az Úr.

Mi képtelenek vagyunk így élni a magunk erejéből. Akármennyire igyekszünk, hiába próbáljuk megjavítani az énünket, mert ez nem fog menni. Éppen ezért adjuk halálba, hogy aztán már ne önmagunknak éljünk, hanem annak, aki meghalt értünk!

Vajda Miklós

 Napi áhítat

Igehely: Gal 5:22–23; 2Pt 1:3–8 Kulcsige: 2Pt 1:6 „Az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet.”

Emlékszem, körülbelül 10 éves lehettem, amikor édesapám elvitt Erőss Zsolt előadására. Azelőtt is hallottam a magas hegyekről, a Himalájáról, hogy milyen nehéz azokba a magasságokba feljutni. De amikor az ő beszámolóját hallgattam, láttam a képeket és a videókat, amelyeket készített, akkor jobban megértettem, hogy mivel is jár egy ilyen expedíció. Hiszen találkoztam valakivel, akinek már sikerült eljutni a Föld legmagasabb pontjára. Hasonló dolog történik, amikor Istennel találkozunk. Mi nem tudjuk, hogy mit jelent igazán Istennek tetszően élni.