RMBGySz*

Média-ajánló

 Napi áhítat

Igehely: Jel 8:1-6; Kulcsige: Jel 8:3 „Egy másik angyal is odajött, és megállt az oltárnál, kezében aranyfüstölő, és adatott neki sok füstölőszer, hogy a szentek imádságaihoz tegye az aranyoltárra, amely a trón előtt van.”

Olvasva ezen igéket, a vihar előtti csend képe jut az ember eszébe, melyben különös jelenet tárul szemünk elé. Vészjósló az a félórai csend a mennyben, és valóban, az azt követő hét trombitaszó kemény ítéletsorozattal sújtja a földet. A világ olyan lármát csap maga körül, hogy nem hallja meg Isten szavát, mely előre figyelmeztet a közelgő ítéletre. Az Úr ellenben meghallja a szentek imáit, és sok beszédünk közepette talán a legértékesebbek lesznek azok a csendes, sokszor mások által nem látott imáink, melyekben hálát adunk, közbenjárunk másokért, vagy éppen bűnbánatot gyakorlunk.

Fájó szívvel búcsúztunk † Pardi Benjámin testvértől, akit az Úr 2021. február 2-án hajnalban, 82 évesen szólított magához. Szülőfalujában, Varasszón, fiatalon döntött az Úr Jézus mellett és hűséges...

 HIRDETÉSEK & INFORMÁCIÓK

Örömmel bocsátjuk a testvérek rendelkezésére igememorizálási programunkat. A következő segédanyagok segíthetnek a program megismerésében és használatában:

 a programot ismertető előadás Giorgiov Adrián tolmácsolásában


 TÖRTÉNELEM

Szilágypérben már az 1950 -es években éltek baptistaként ismert keresztyén emberek: Katona Eszter, Bódis Péter, Póti Károly, Szőke József és Balog Mihály, akik közül néhányan meghaltak, mások elköltöztek. A településen 1972-ig működött baptista gyülekezet, előbb Szabó Károly székelyhídi, majd Gelény János endrédi lelkimunkás vezetésével. Jó 30 év telt el, amíg az Úr ismét szólt, különböző módon. 

 KÖZLEMÉNYEK, FELHÍVÁSOK

Kedves Testvéreink az Úrban, karvezetők, kórustagok és zenészek!

Hálásak vagyunk Istennek, hogy ebben a zűrzavaros időszakban is megőrzött, megsegített minket. Sajnos, gyülekezeteink életében és a szolgálatokban is nyomott...

Kedves testvérek! A koronavírus miatti bizonytalanság és tevékenységkiesés miatt későn készült el az Útravaló következő kötetének nyomtatása. Ezért, segítségképpen – amíg a frissen nyomtatott füzetek terjesztése megtörténik –...

 BEMERÍTÉS

2021. február 28-án, vasárnap bemerítési ünnepre gyűlt a nagyváradi 1. sz. gyülekezet. Öt fiatal – Dudás Petra, Oláh András, Bákai Benjámin, Mihály...

2020. november 15-én bemerítési ünnep volt a nagyváradi roma gyülekezetben. Nyolc fehérruhás vallotta meg Jézusba vetett hitét a bemerítésben is (a...

Bár idén karácsonykor hó nem hullott, egy testvérünk megfogalmazása szerint Isten mégis „fehér karácsonnyal” ajándékozta meg a bihari gyülekezetet,...

 GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK

2020 szeptemberében, szűkebb családi körben ünnepelték testvéreink id. Csordás Sándor és Csordás (szül. Elek) Piroska házasságának 50. évfordulóját....

Ritka megemlékezés történt Magyarlónán: Székely Albert és Ilona 70 éves házassági évfordulójukat ünnepelték 2020. december 31-én! Ez több, mint...

 SZÖVETSÉGI HÍREK

Elkészült a Hargita tábor legújabb épülete. A korszerű ebédlőt szeptember 11-én, vasárnap nyitották meg hivatalosan. A tábor udvarán déli egy órakor...

 SAJTÓTERMÉKEK RENDELÉSE 2021

Nem vagyok robot!
3 + 2 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

IGEI ÜZENET

A Jézus Krisztus feltámadásában való hit a keresztyénség lényege. Életet, győzelmet, reménységet hirdet. Erő, mely átformálta életünket.

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

A szilágysági missziókerület kezdeményezésében immár a negyedik ifjúsági találkozó került megszervezésre. Október 7-én Kraszna, november 4-én...

Áldott női csendesnap volt 2018. március 3-án Lupényban, amikor a testvérnők összegyűlhettek az Ige körében, akárcsak az elmúlt években. Vendégek...

 SZÓRVÁNY- ÉS ROMAMISSZIÓ

A Szövetség továbbra is támogatja Kelemen Szabolcsot és családját, akik Kárpátalján végeznek külmissziót. Kelemen testvérék november 3-6 között...