Igehely: Mk 8:14–21 Kulcsige: Mk 8:15 „Jézus figyelmeztette őket: «Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok kovászától és Heródes kovászától!»”
Megfigyelhetjük, hogy amikor egy édesanya óvja valamitől a gyermekét, az édesanya számára világos a leselkedő veszély, de a gyermeke számára legtöbbször érthetetlen. A tanítványok viselkedéséből sok esetben ez látszik.
Igehely: Mk 8:11–13 Kulcsige: Mk 8:12 „Jézus pedig lelke mélyéről felsóhajtva így szólt: «Miért kíván jelt ez a nemzedék? Bizony mondom nektek, nem adatik jel ennek a nemzedéknek.»”
A farizeusok gonosz szándéktól vezérelve mennyei, vagyis minden kétséget kizáró jelet követeltek Jézustól. Ezt azonban nem azért tették, mert hinni akartak, hanem mert kísérteni akarták Őt.
Igehely: Mk 8:1–10 Kulcsige: Mk 8:4 „Tanítványai így feleltek: «Hogyan tudná bárki is ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában?»”
Mai történetünk tovább erősíti az igazságot, hogy legnagyobb szükségünk a belső változásra van. Ezt külső dolgok nem tudják előidézni.
Igehely: Mk 7:31–37 Kulcsige: Mk 7:35 „És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy rendesen tudott beszélni.”
A süketnéma külső, testi állapota és gyógyulása nagyon szépen bemutat egy belső, lelki valóságot. A farizeusok és írástudók gondosan óvakodtak a tisztátalanságtól, úgy gondolták, így betartják a törvény követeléseit.
Igehely: Mk 7:24–30 Kulcsige: Mk 7:28 „Az pedig így válaszolt neki: Uram, a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból.”
Ez a történet újabb láncszemmel bővíti az összefüggő gondolatok sorozatát. A szirofőníciai görög asszony olyan személy, akivel a farizeusok biztosan kerülték volna az érintkezést.
Igehely: Mk 7:14–23 Kulcsige: Mk 7:20 „Ami az emberből kijön, az teszi őt tisztátalanná.”
A farizeusok legfőbb kérdése a ceremoniális tisztaság. Számukra a törvény megtartása és a hagyomány célja a tiszta és tisztátalan dolgok elkülönítése, valamint a tisztaság megtartása és a tisztátalanságtól való óvakodás.
Igehely: Gal 5:22–23; Ef 4:1–3 Kulcsige: Ef 4:2a „…teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel…”
A Szentlélek által újjászült, Krisztusban hívő ember élete nem értelmetlen és nem céltalan. Tudjuk, ki hívott el, és mire. Isten hívott ki minket a bűnből, a világból, hogy szent életet éljünk, amely Krisztus jelleméhez egyre hasonlóbb. Ezzel az életváltozással teszünk jó bizonyságot Megváltó Istenünkről. Elhívásunk túlmutat e világon. E földi élet után örökre Jézussal leszünk a dicsőségben.