Mindennapi áhítatok

2020. július 4., szombat

Igehely: Gal 2:15-21; Kulcsige: Gal 2:20 „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.”

Hogyan válhat a bűnös ember igazzá? Vajon elég, ha bocsánatot kér? Azzal törleszti adósságát? Sajnos nem így van. A Biblia rámutat arra, hogy minden ember vétkezett.

2020. július 3., péntek

Igehely: Róm 7:14-25; Kulcsige: Róm 7:18 „Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, hiszen az akarat megvolna bennem a jóra, de nem tudom véghezvinni azt.”

Beleragadunk, mint egy mocsárba a szellemi vergődéseinkbe. Tusakodunk az óemberrel, birkózunk a régivel, amit már valamikor halálba adtunk. Újra és újra saját korlátaink és képességeink határára jutunk és mindig csak azt találjuk, hogy nem lettünk sem jobbak, sem erősebbek, sem lelkibbek.

2020. július 2., csütörtök

Igehely: Lk 15:25-32; Kulcsige: Lk 15:29 „Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, de te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal.”

Vajon mennyit kell imádkozni, hogy boldog életem legyen? Mennyit kell Bibliát olvasni, hogy felhívjam Isten figyelmét magamra? Mennyit kell böjtölni, hogy végre jóllakhassak Isten áldásaival? Mennyi év szolgálatra van szükség, hogy végre megkapjam Istentől azt, amire vágyok?

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Péld 16:16–21 Kulcsige: Péld 16:19 „Jobb szelíd lelkűnek lenni az alázatosok közt, mint zsákmányon osztozni a gőgösök közt.”

A sze­líd­lel­kű­ség­be és az alá­zat­ba még soha senki nem bu­kott bele. Aki in­kább vá­laszt­ja az Isten né­pé­vel együtt a sa­nyar­ga­tást, mint a világ kin­cse­it és a bűn ideig-óráig tartó gyö­nyö­rű­sé­gét (Zsid 11:25), az ki­tel­je­se­dett éle­tet él már e föl­dön, és ju­tal­mat nyer az örök­ké­va­ló­ság­ban. Ezt a ki­tel­je­se­dést szá­munk­ra a Krisz­tus lel­kü­le­té­nek ben­nünk való mun­kál­ko­dá­sa je­len­ti – a világ ér­tet­len­ke­dé­sét, gyű­lö­le­tét, az an­gya­lok cso­dál­ko­zá­sát ki­vált­va.