Mindennapi áhítatok

2020. március 18., szerda

Igehely: Mt 16:1-12; Kulcsige: 16:12 „Ekkor megértették: nem azt mondta, hogy a kenyér kovászától óvakodjanak, hanem a farizeusok és szadduceusok tanításától.”

Ha figyelmesen olvastuk ezt a történetet, észrevehettük, hogy a tanítványok a földi gondolkodás rabjai voltak: „Ők pedig így gondolkodtak magukban: Nem is hoztunk kenyeret!” (7.v.). Ez a földi gondolkodás elvette a figyelmüket Jézus igazi üzenetéről.

2020. március 17., kedd

Igehely: Mt 15:29-39; Kulcsige: 15:31 „A sokaság pedig csodálkozott, amikor látta, hogy a némák beszélnek, a nyomorékok egészségesek lesznek, a bénák járnak, a vakok pedig látnak, és dicsőítette Izráel Istenét.”

Valószínű, sokan találkoztunk már a csodahajhász kifejezéssel. Általában olyan emberekre szoktuk ezt használni, akik nagyon népszerűsítik és támogatják az összejöveteleken történő csodáknak a megnyilvánulását.

2020. március 16., hétfő

Igehely: Mt 15:21-28; Kulcsige: 15:27 „Az asszony azonban így felelt: Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek gazdájuk asztaláról lehullanak.”

Egy akrobatának a szakadék fölött kifeszített kötélen kell átvinnie egy talicskát. A közönség feszülten nézi, hogyan indul el a talicskával, és sikeresen átviszi a túloldalra. A visszaúton megtölti egy kis homokkal, hogy érdekesebb legyen a mutatvány.

2020. március 15., vasárnap

Igehely: Mt 15:1-20; Kulcsige: Mt 15:11 „Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert.”

Sokat gondolkodtam, hogy a tisztelet kinyilvánítása szüleink irányában vajon annyiban áll, hogy egyszerűen csak engedelmeskedünk nekik, vagy szépen beszélünk velük, esetleg Szia helyett Csókolom-mal köszöntjük őket? A felolvasott igéből kiderül, hogy nemcsak ennyiről van szó.

2020. március 13., péntek

Igehely: Mt 14:13-21; Kulcsige: Mt 14:20 „Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral.”

Az Úr Jézus Bemerítő János halála után elment hajón egy lakatlan helyre, hogy egyedül legyen. A sokaság elment gyalog utána, és várták Jézust a parton. Jézus megszánta őket, és betegeiket meggyógyította. Estefelé a tanítványok jöttek, hogy bocsássa el a sokaságot.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Krón 10:1–11 Kulcsige: 2Krón 10:7 „Amikor látták mindazok az izráeliek, akik a völgyben laktak, hogy azok megfutamodtak, és hogy Saul is meghalt fiaival együtt, elhagyták városaikat, és elmenekültek, a filiszteusok pedig odajöttek, és letelepedtek azokban.”

Lehet jó esé­lyek­kel kez­de­ni egy élet­pá­lyát, de könnyen el lehet ron­ta­ni az irányt. Ro­bo­ám a nagy esé­lyét el­ját­szot­ta, annak el­le­né­re, hogy meg­volt min­den jo­go­sult­sá­ga arra, hogy Sa­la­mon, a bölcs ki­rály utó­da­ként győz­tes le­gyen. Di­a­dal­me­net­ben ve­zet­het­te volna to­vább Isten népét. Elő­ször jól is in­dult, ami­kor a vének ta­ná­csát kérte ki. A baj azzal kez­dő­dött, hogy a két vagy több ta­nács kö­zött nem tu­dott kü­lönb­sé­get tenni, jól vá­lasz­ta­ni.