Igehely: 2Kor 4:13-18; Kulcsige: 2Kor 4:18a „Mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra.”
Egy valóságról olvasunk, amely minden ember életére vonatkozik: van külső és belső ember. A külső ember a test, a burok, az edény, ami törvényszerűen folyamatosan romlik, tönkremegy. A „cserépedény” egyre öregebb lesz, gyengébben lát, sokszor szó szerint is. De mi van a kinccsel, ami benne van?
Igehely: 2Kor 5:1-10; Kulcsige: 2Kor 5:2 „Azért sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunkat.”
Amikor ezt az igeszakaszt olvassuk tanítást kapunk arról, hogy a földi lét nem ér véget a sírnál. A hívő ember hiszi és meg van győződve arról a valóságról, hogy a földi élet után van folytatás. Pál úgy mutatja be ezt az életet, mintha most egy „sátorban” laknánk.
Igehely: Róm 8:18-25; Kulcsige: Róm 8:24 „Mert üdvösségünk reménységre szól. Vi-szont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység, hiszen amit lát valaki, azt miért kellene re-mélnie?”
A keresztyén élet nemcsak a kezdeti újjászületésből áll, hanem a további napról-napra való járásból. Akik újjászülettek, azokat Isten Lelke vezérli, azok bizonyosak lehetnek az üdvösségben.
Igehely: 1Kor 15:50-58; Kulcsige: 1Kor 15:51 „Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan meghalni, de mindnyájan el fogunk változni.”
Pál apostol ebben az egész részben a feltámadásról beszél a korinthusiaknak. Elmagyarázza, hogy nem a romlandó test, hanem csak a romolhatatlan lélek örökölheti Isten országát.
Igehely: 1Kor 15:42-49; Kulcsige: 1Kor 15:46 „De nem a lelki az első, hanem a földi, azután a lelki.”
Ezen igék szerint az ember érzéki, vagyis testi lényként születik e földre. A 46. versben olvasunk erről a sorrendről: először a földi, azután a lelki. A kettő között óriási különbség van. Az első ember úgy lett élő lélekké, hogy Isten életet lehelt belé.
Igehely: 1Kor 15:35-41; Kulcsige: 1Kor 15:36 „Esztelen! Amit elvetsz, nem kel életre, míg előbb meg nem hal.”
Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy nem fordult meg még a fejünkben az a kérdés, hogy „Hogyan támadnak fel a halottak? Milyen lesz az új testünk?” Ezek a kérdések azonban nem hitetlenségből fakadnak, hanem tudatlanságunkból. Pál azoknak válaszol, akik nem hiszik a feltámadást.
Igehely: Péld 10:17–21 Kulcsige: Péld 10:19 „A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre.”
A beszéd talán az ember egyik legellentmondásosabb képessége. Ezzel tudunk bátorítani, útba igazítani, segíteni, megnevettetni másokat és kifejezni szeretetünket. Ugyanakkor a beszédünkkel ártani is képesek vagyunk másoknak, megalázni, megsérteni, pletykálni, hazudni. Sőt olyan sebeket tudunk okozni másokban, amelyek nagyon nehezen vagy egyáltalán nem gyógyulnak be az évek során sem. Jakab így ír erről: „Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat” (Jak 3:5).